Közélet

Késsel fenyegették a 214-es busz sofőrjét – egyikük rács mögé került

Előzetes letartóztatásba került az a fiatal, aki fényes nappal kést rántott a 214-es buszon és megfenyegette a sofőrt. A Fővárosi Főügyészség hétfői tájékoztatásából kiderült: a támadó nem sokkal korábban szabadult.

Ahogy arról beszámoltunk, az eset még április 12-én történt, a páros a 214-es busz vezetőjét fenyegette meg. miután elhagyták az I. utcai megállót. Azt akarták, hogy álljon meg két megálló között, de a sofőr erre nem volt hajlandó, ezért fenyegetni, szidni kezdték. Míg az egyik fiatal kést rántott, a másik kétszer beleütött térelválasztó plexiüvegbe. Erről videó készült.

Az ügyészség közölte azt is, hogy utóbbi gyanúsított – a késes fenyegetőző testvére – más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetését tölti.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik