Ha nincs a kreatív névválasztás, aligha maradna meg Mengyi Roland múlt héten kirobbant korrupciógyanús ügye. A fideszes országgyűlési képviselő – a megjelent információk alapján – a Harry Potter-regényekből ismert Voldemort fedőnevet választotta magának, ám korántsem ez a legszokatlanabb a történetben. Még a politika iránt aktívan érdeklődőknek is nehéz feladat lenne az elmúlt egy-két év összes korrupciógyanús ügyét összegyűjteni, és alighanem bizonyos témák kapcsán komoly viták alakulnának ki: beszélhetünk-e egyáltalán korrupcióról.
Mindeközben nem látjuk jelét, hogy a Fidesz népszerűségét, támogatottságát kikezdené az, hogy újabb és újabb politikusuk hozható kapcsolatba ilyen ügyekkel – márpedig az esetek felkutatásában mind a sajtó, mind az ellenzéki politikusok igen aktívak és sikeresek. Annak azonban, hogy a korrupció nem erodálja a kormánypárt támogatottságát, olyan strukturális okai vannak, amelyek nem a mai Fidesz sikeres és tudatos stratégiájának az eredményei, sokkal inkább a magyar választó racionális viselkedéséé.
A korrupció kérdése ugyanis olyan téma, amiben aktív politikus és választó között igen nagy a távolság, és aligha várható, hogy a választók viselkedése, érdeklődése és értelmezése közeledik majd az ellenzéki politikusokéhoz.
Egyrészt önmagában kérdés, hogy mi számít korrupciónak – a megvesztegetés még egy aránylag eldönthető ügy, de az ágazati újraelosztások (trafikok, földügy) vagy az MNB-alapítványok támogatása már korántsem egyértelmű. Ráadásul a választó észlelhet korrupciót ott, ahol a politikus nem: a cégvezetők milliós fizetését például a magyar társadalom jelentős része igazságtalannak tartja és gyakran tisztességtelenséggel köti össze. Ezt ugyanakkor egy politikus valószínűleg nem sorolná a korrupciós ügyek közé.
Másrészt a korrupciós ügyek összegei és következményei nem fordíthatók le a mindennapok szintjére: a költségvetési milliárdokban kifejezett értékek egy választónak nem mondanak sokat. Hasonló ez ahhoz, ahogy a magánnyugdíj-pénztári befizetések ügye nem, a néhány ezer forintos internetadó (vagy épp korábban a háromszáz forintos vizitdíj) már megmozgatta az embereket. Ráadásul vannak számára fontosabb és érthetőbb, megélhetőbb ügyek: munkanélküliség, áremelkedés, rossz egészségügy. Ezek a témák a legtöbb esetben elsőbbséget fognak élvezni.
Harmadrészt a választó, még ha szívesen is tájékozódik, egy pont után nem tud újabb és újabb ügyet befogadni: a sokadik szereplőt – legyen szó intézményről vagy politikusról – már nem feltétlenül tudja vagy akarja összekötni, nem hajlandó elölről megismerni egy új témát.
Noha a korrupció hatástalanságát a Fidesz-szavazókon szokás számon kérni, nem mondhatjuk, hogy ez csak a kormánypárti szavazók sajátja. A legtöbb szavazóra igaz, hogy a saját pártját kevésbé látja korruptnak, és nem is nagyon tudunk olyan esetet mondani, ahol ténylegesen a választók – és nem a politikus saját pártja, párttársai – buktattak volna meg egy megvádolt politikust.
De tény, hogy a ’14-es önkormányzati választásokon újrainduló Molnár Gyulát sem büntették különösebben az ellenzéki szavazók – győzni ugyan nem tudott, eredménye azonban megfelelt a XI. kerület erőviszonyainak.
A magyar választó lényegében beárazta a pártok korrupcióját: mindenki lop, így az számít, hogy ezen felül mi történik. Különbséget legfeljebb az jelent, hogy épül-e a kerület, a település vagy csak a politikusok magánvagyona gyarapodik. Természetesen a pártok korrupciós indexe – azaz, hogy mennyire tartják jellemzőnek rájuk a korrupciót – némiképp eltér, de még a relatíve friss, kormányzati múlttal nem rendelkező pártok esetén sem nulla.
A korrupció hatástalanságát és bénultságát ugyanakkor részben éppen az ellenzéki pártok – egyenként egyébként szintén racionális – stratégiája eredményezi. Mára ugyanis a korrupció kötelező ügy lett: minden ellenzéki párt kötelességének érzi, hogy foglalkozzon vele, különben lépéshátrányba kerülne. Talán nincs még egy olyan téma, amivel minden párt ennyire deklaráltan külön politikussal foglalkozna, nem egyszer külön posztot is létrehozva: jó példa erre az LMP frissen megválasztott társelnöke, Hadházy Ákos, aki korrupciós szóvivőként lett ismert, és az sem véletlen, hogy a Molnár Gyula-féle vezetés Harangozó Tamást bízta meg antikorrupciós ügyvivői feladattal. A sort még bőven lehetne folytatni: a PM-es Jávor Benedek az Európai Parlamentben képviseli a témát, Juhász Péter elsősorban továbbra is Rogán Antalt próbálja befogni, Vona Gábor egyik fő témájának szintén az antikorrupciót tartja.
Ezzel viszont szükségszerűen szétaprózódik a korrupció iránti – csekély – választói figyelem is: a pártok lépéskényszerben érzik magukat, hogy újabb és újabb, hozzájuk köthető ügyeket találjanak, így viszont azt is elérik, hogy egy téma hamar lekerül a napirendről. Ráadásul abban a hitelességi versenyben, ami arról szól, hogy minden párt szeretne a leginkább antikorrupciós szereplőnek tűnni, gyakran egymást is támadják. Így kerül elő egy helyi kampányban, hogy az egyik ellenzéki párt összejátszik a Fidesszel azért, hogy trafikhoz jussanak, ezért támadják az MSZP-t Hunvald Györgyön keresztül, és ennek része a Jobbik orosz kötődésének találgatása is. Ez viszont hosszú távon csak megerősíti a szavazókban azt, hogy a korrupció része a rendszernek és nem a Fidesz-kormányzás sajátja.
A jelenlegi helyzetet éppen ezért az tudná megtörni, ha az ellenzéki szereplők (vagy legalább egy részük) egyetlen ügyre koncentrálnának, amit viszont végig is vinnének. Ennek realitását növelheti, hogy a korrupció kapcsán mintha eleve nagyobb lenne a nyitottság – antikorrupciós ügyben Juhász Péter, Jávor Benedek és Hadházy Ákos például könnyen kerülhet egy platformra. Kérdés persze, hogy az MSZP, illetve a DK mennyire illeszthető be egy ilyen szövetségbe, mindenesetre megválasztásakor Hadházy két ügyet említett, amiben nyitott az együttműködésre – a választási rendszer aránytalanságai és a korrupció. Az ellenzéki pártok számára még egy szempontból lenne érdemes korrupciós frontot tartani a kormánnyal szemben: a következő választásokig terjedő időszakban szinte biztosan kerülnek még elő ellenzéki politikusokat érintő korrupciós vádak, ezek hatásfoka ugyanakkor csökkenthető, ha nyilvánvalóvá tehető, hogy csakis főként az elterelés a céljuk.
