A minap Haraszti Miklós azt javasolta, az ellenzék egységesen követeljen arányos választási rendszert, ha pedig követelése nem ér célt, fontolja meg a bojkottot. Kozák Márton a legfrissebb Magyar Narancsban hosszan elemzi, miért megfontolandó a javaslat. Mint írja, a Kádár-korszak emblematikus ellenzéki alakjánál kevesen ismerik jobban az autokratikus rezsimeket. Haraszti tapasztalatai frissek,
hiszen mint az EBESZ sajtószabadság-felelőse, majd a szervezet kazahsztáni és tádzsikisztáni választási megfigyelőcsoportjának vezetője és az ENSZ belarusz jelentéstevője olyan országokkal került intenzív kapcsolatba, ahol a vakmerőbbek titkon azt sóhajtották a messziről jött ember fülébe:
A szociológus szerint most még valóban így van, de a trendek alapján – amelyekről a Freedom House jelentései pontos képet adnak – Magyarország az utóbbi években egyre gyorsuló ütemben közeledik a posztszovjet autokráciákhoz. A Fidesz a nemzetközi kritikák hatására ősszel ugyanakkor módosítaná a választási törvényt, amihez rákényszerül az ellenzéki támogatásra, mivel már nincs kétharmados többsége.
Haraszti kiváló politikai érzékkel vette észre a szabadon hagyott állcsúcsot.
Ezt írja Kozák Márton. Szerinte az ellenzéknek valóban érdemes a választási részvétel feltételévé tennie a választási rendszer súlyos aránytalanságának megszüntetését, hiszen a Fideszre szabott törvény tette lehetővé, hogy
míg 2010-ben 53,6 százalék listás szavazatért a mandátumok 68, 2014-ben 43,5 százaléknyi szavazatért már a mandátumok 67 százalékát kapta.
Az elemzés hosszan sorolja, miért közveszélyes a jelenlegi aránytalan választási rendszer.
Minden párt akkora legyen, amekkora a támogatottsága – miért ne lehetne ez a választójogi törvénymódosítási tárgyalások elkezdésének feltétele?
Kozák Márton szerint jelenleg valóban nincs más választása az ellenzéknek, csak a nyílt konfliktus vállalása. A mostani játékszabályok elfogadása nem más, mint behódolás. Az az ellenzéki párt, amelyik azzal hitegeti híveit, hogy jó programmal, kemény munkával, erős kampánnyal a Fidesz verhető, hazudik. Az Orbán-rezsim olyan választásokon jutott hatalomra, amelyeket az ellenzék részvételével legitimált.
A választójogi állapotok elleni egységes ellenzéki fellépés új helyzetet teremtene.
A szociológus szerint minden kormányzati lépés arra utal, hogy
Miután gyakorlatilag már felszámolta a parlamenti váltógazdálkodás feltételeit, 2018-ban ahhoz kellene neki a kétharmad,
hogy visszatérhessen az elnöki köztársaság ötletéhez, magához telepíthesse a betegesen túlduzzasztott kétharmados jogköröket és végre megszabadulhasson a választások maradék nyűgétől.
A törvény megváltoztatása nélkül éppen ezért bűn belemenni a 2018-as választásokba – írja a Magyar Narancs legfrissebb számában Kozák Márton, aki nem venne mérget rá, hogy két év múlva még „meg fogják számolni a szavazatokat.”
Nagy botrány lenne
Korábban Haraszti Miklós szintén azzal indokolta javaslatát, hogy a jelenlegi választási rendszerben reménytelen az ellenzék helyzete. Ha a baloldal és a Jobbik együtt nem tudja kikényszeríteni az arányos választási rendszert, akkor közös választási bojkottot kell hirdetni, a centrális erőtér ezzel nem tud mit kezdeni, hiszen a Fidesz éppen arra játszik, hogy az ellenzék soha nem tud összefogni. Azt ő is illúziónak nevezte, hogy a jelenlegi választási rendszerben bárki le tudná váltani a Fideszt, amely azonban nem merne megkockáztatni egy parlamenti ellenzék nélküli választást. Az a jogállamiság megszűnésének bizonyítéka lenne.
Ez nem lenne csip-csup „kivonulási” ügy, ebből nagy európai botrány lenne. (…) Persze az kell hozzá, hogy az ellenzék ne egymással nyilvánosan vetélkedve álljon elő ezzel a rendszert megváltoztató tervvel.
A szamizdatmozgalom egykori alapítója példának a pedagógusokat hozta, akiktől azt hete megtanulni, hogy a hatalommal nem tárgyalni, megegyezni kell. Ha nem lehet az összes párt akaratának megfelelően választani, akkor jöjjön a polgári engedetlenség, a választójogi diktátum elleni bojkottra a Nyugat biztos felfigyelne.
Nyugatias társadalomfejlődés keleties értékrenddel? Korábban – szintén a Magyar Narancsban – arra kereste a választ Kozák Márton, miért tért le Magyarország a többségi akaratot követve a Nyugat felé vezető útról, miért sodródott át a posztkommunista demokráciák csoportjából a posztkommunista autokráciák táborába. A szociológus már akkor úgy vélte, a térségben példátlan és brutális irányváltásban kulcsszerepe volt a magyar választási rendszer átalakításának.
Szemügyre véve az átalakulást nem többségi elvű választási rendszerrel végigvivő országokat, sehol nem találjuk a hatalom Magyarországon tapasztalható végletes koncentrációját, sehol nem jutottak el versengő pártrendszer intézményi, jogi és kommunikációs feltételeinek tulajdonképpeni felszámolásához.
A szociológus szerint térségünk más államaiban is születtek Orbán Viktorhoz mérhető képességű, a hatalomhoz hasonlóképpen erősen vonzódó politikusok, de vágyaik beteljesedését nem segítette egy ellenségképzésre kiválóan alkalmas, “győzelem vagy halál” állapotot állandósító választási rendszer, ami minden, csak nem tiszta, márpedig Kozák Márton a Magyar polip – első részében arról írt, hogy a magyar fociban laboratóriumi tisztasággal jelenik meg az a társadalmi modell, amire a kormányfő vágyik. A „posztkommunista maffiaállam első embere olyan sportrajongó, aki nem állhatja a tiszta versenyt, a fair playt”.
