Közélet

A TV2 felvezetése után a KDNP is nekiment Juhász Péternek

Hollik István az Együtt alelnökének lakásához hívta a sajtót, és azt firtatta, hogy a politikus „aránytalanul drága helyen lakik” a jövedelméhez képest.

A TV2 után a kormánypártok is albérletével támadják az Együtt alelnökét, Hollik István KDNP-s képviselő Juhász Péter II. kerületi lakása előtt tartott sajtótájékoztatót.

Az ügy előzménye, hogy Juhász vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett, mert felmerült, hogy Orbán Viktor családjával valójában egy hatvanpusztai kastélybirtokon élhet, amelyet Mészáros Lőrinc bérel a kormányfő édesapjától, és a környező földek is a felcsúti polgármester tulajdonába kerültek.

Csütörtökön az Andy Vajna kormánybiztos tulajdonába került TV2 közölt riportot arról, hogy Juhász Péter egy drága környéken lévő budai lakásban él. Juhász azt mondta: 200 ezer forintért bérlik a lakást, amit saját és párja keresetéből, valamint magánadományokból fedeznek.

Pénteki sajtótájékoztatóján Hollik arról beszélt, hogy Juhász Péter vagyonnyilatkozatában két jövedelemforrást jelölt meg, a belvárosi önkormányzattól kapott képviselői tiszteletdíját, és a saját pártjától felvett fizetését, ennek a kettőnek a nettó összege pedig kevesebb, mint havi 430 ezer forint. A KDNP-s képviselő szerint viszont ugyanabban az utcában egy 130 négyzetméteres „luxusingatlan” bérleti díja havi 450 ezer forint körül van.

Hollik azt firtatta, hogy Juhász Péter miből finanszírozza a lakásbérlést, és felszólította a politikust, hogy „álljon a nyilvánosság elé, kezdje saját magán a korrupciómentességet és az átláthatóságot”. A KDNP-s képviselő arra is kitért, hogy az ingatlan tulajdonosa egy Somogy megyei, hat éve felszámolás alatt lévő részvénytársaság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik