Közélet

Juhász Péter albérletét feszegette a TV2

Az Együtt politikusa eljárást kezdeményezett Orbán Viktor állítólagos kastélya miatt, erre Andy Vajna tévéje az ő lakását kamerázta körbe.

Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett korábban Juhász Péter, az Együtt politikusa, miután felmerült, hogy Orbán Viktor valójában egy hatvanpusztai kastélybirtokon élhet, melyet Mészáros Lőrinc bérel és a környező földek is a felcsúti polgármester tulajdonában vannak.

Mindez az – állami kölcsön révén – Andy Vajna tulajdonába került TV2 érdeklődését is felkeltette, de nem ám arról készítettek anyagot, hogy a miniszterelnök valójában milyen körülmények között él, hanem Juhászra szálltak rá. A politikus azt írta: reggel, amikor kislányát vitte iskolába, arra lett figyelmes, hogy valaki az utcán egy „óriási kamerával” leskelődik az ablakukba.

A Szalai Vivien hírigazgató felügyelete alá tartozó esti hírműsorból aztán kiderült, hogy „a drogügyeiről is ismert politikus” egy 130 négyzetméteres budai panorámás lakásban él, és egy ingatlanszakértőt is megkérdeztek, aki szerint ezen a környéken 300 ezer forint alatt nem nagyon lehet lakást bérelni, de az átlagár ennél magasabb. Mindeközben az operatőr alaposan körbejárta az ingatlant. A riporter az a Kunfalvi Nóra volt, aki a kormánypárti Magyar Időktől érkezett a TV2-höz.

Juhász Péter azt mondta: 350 ezer forintos fizetést kap a párttól, ebből, a barátnője keresetéből és magánadományokból fizetik a 200 ezer forintos havi bérleti díjat. (444)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik