A nyugat-afrikai esőerdőkben, brazil erdőségekben és Thaiföld partjainál az utóbbi évtizedekben a tudósok furcsa kőeszközökre akadtak, melyeket egészen biztosan nem emberkéz alkotott, és korántsem voltak annyira kifinomultak, mint a kőkorszaki ember munkái. Igaz, az a veszély egy pillanatra sem állt fenn, hogy emberek munkái lehetnének, hiszen körülbelül az egyiptomi piramisokkal egy időben, körülbelül négyezerötszáz évvel ezelőtt készülhettek.
A szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a kezdetleges eszközök csimpánzok, makákók és csuklyásmajmok munkái, ezzel pedig megszületett a régészet új válfaja, a főemlős-régészet.
Néhány évtizeddel ezelőtt a tudósok úgy hitték, hogy az egyetlen, eszközhasználatra képes faj az ember, mára viszont tucatnyi emlősről és madárfajról, de halakról és rovarokról is kiderült, hogy céljaik eléréséhez eszközöket használtak. A legismertebb példát talán az autó kereke elé diót vető madarak, vagy épp a faággal hangyákat szerző gorilla.
Nyugat-Afrika csimpánzai közt már hosszú generációk tucatjai óta él a diófélék kővel való feltörésének szokása. Elefántcsontpart őserdeinek mélyén a tudósok néhány évvel ezelőtt egy méteres mélységig átvizsgáltak egy területet, és a várakozásokat is felülmúló számú, körülbelül 4300 évvel ezelőtt készült kőeszközt találtak, melyek egy része a kőkorszaki embernek is becsületére vált volna.
Egyetlen ok azonban arra mutat, hogy mégsem emberek, hanem csimpánzok készítették azokat: a mai csimpánzok az esetek döntő többségében 1-9 kilós köveket használnak, míg a kőkorszaki ember az 1 kg-nál könnyebbeket részesítette előnyben. Ez mindenképp azt bizonyítja, hogy Elefántcsontpart csimpánzai már legalább 4300 éve használják ezeket az esőerdőkben.
Az idén májusban Kenya egyik nemrégiben felfedezett lelőhelyén, Lomekwiben, 3,3 millió éves kőzetrétegben talált kőeszközök stílusukban leginkább a korábban említett főemlősökére hasonlítanak, de egészen biztosan emberi alkotások. De a csimpánzok és más rokonaink miért ragadtak meg a Lomekwian-i szinten?
A válasz részben a kezeinkben keresendő: az ember képessé vált sokkal finomabb mozdulatok elvégzésére is, míg szőrös barátaink nem. Ez persze nem jelenti azt, hogy kezeink többet változtak volna az elmúlt évmilliókban, sőt, állítólag jóval kevesebbet, mint az emberé, így az ok a nagy mértékben különböző agytérfogatunk.
A Brazíliában élő csuklyásmajmokról évszázadok óta léteznek leírások, melyek szerint kőeszközöket használnak, de az első igazi bizonyítékot mindössze egy 2004-es kutatás tudta felmutatni.
A Thaiföldön is élő burmai makákóról ugyanezt egy fél évvel ezelőtt, 2015 májusában közölt tanulmányban erősítették csak meg, így a kutatások még javában folynak.
Sem a csuklyásmajmok, sem a burmai makákó nem áll egyébként közel az emberhez az evolúciós létrán, hiszen előbbi faj harmincöt, utóbbi pedig uszonöt millió évvel ezelőtt vált le a Homo sapiens megszületéséhez vezető útról. Ez azt jelenti, hogy a fajok külön úton, egyedül jutottak el a kövek használatához.
Az Oxfordi Egyetem főemlősökkel foglalkozó régészei, Michael Haslam vezetésével az utóbbi időben rengeteg hasonló kőeszközt találtak, kutatásuk pedig nemsokára alapjaiban rengetheti meg azt, amit eddig legközelebbi rokonainkról és más majmokról hittünk. A kutatások eddig arra mutatnak, hogy az ember mellett három másik faj is minimum több évezredes történelemmel rendelkezik a hasonló tárgyak használatában.
A cikk elkészítéséhez információival és fotóival óriási segítséget nyújtott a Frontiers in Neuroanatomy, Nature, a Psychology Today, a BBC és a Phys, valamint a cikkben linkelt tanulmányok.
