Közélet

Erdő Péter szerint megértőnek kell lenni a menekültekkel, ha keresztények

Advent a Krisztusra várakozás ideje, amikor “fel kell szítanunk magunkban a hit és a szeretet lángját”. Ez a szeretet pedig együttérzésre és szolidaritásra kötelez az üldözött keresztényekkel – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szombat este a budapesti Szent István-bazilikában.

Az üldözött közel-keleti keresztényekért tartott jótékonysági imaesten Erdő Péter hangsúlyozta: adatok tömege bizonyítja, hogy a kereszténység az a vallás, amelynek követőit a leggyakrabban gyilkolják meg vagy űzik el otthonukból hitük miatt.

A bíboros emlékeztette a gyülekezetet arra, hogy a jordániai menekülttáborokban szíriai és iraki keresztény családok várják, hogy visszatérhessenek hazájukba. E családok gyerekei számára a jeruzsálemi latin katolikus patriarkátus működtet iskolákat Jordániában, az iskolák azonban semmilyen állami támogatást nem kapnak, “ezért szorulnak a mi segítségünkre” – mondta.

A szentmise előtt Youssef Khalil, a Magyarországi Kopt Ortodox Egyház vezetője gyújtotta meg a bazilika adventi koszorújának első gyertyáját. Az imaesten részt vett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik