Közélet

Orbánon múlik a januári tanársztrájk

Gyakorlatilag ultimátumot kapott a miniszterelnök.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke az ATV híradójában mondta ezt. Galló Istvánné közölte, ha a kormányfőnek nem lesz érdemi válasza a levelükre, akkor nem kizárt egy esetleges pedagógussztrájk 2016 januárjában.

Mint korábban megírtuk, a szakszervezet Orbán Viktornak azt követően írt levelet, hogy a Magyar Közoktatás Napja alkalmából a hétvégén fórumot tartott. Áradt a panasz, noha Czunyiné Bertalan Judit oktatási államtitkár a közelmúltban egy felmérésre hivatkozva azt állította, a tanárok nagyon jól érzik magukat, nagyon jó hangulat.

A PSZ megtartotta az ellenpróbát, kiderült, hogy a tanárok szerint alulfinanszírozott, túlcentralizált, bürokratizált a köznevelés, amely nincs tekintettel a gyerekekre, oktatóik pedig frusztráltak, gyanakvóak, túlterheltek és félnek. A szakszervezet ezt követően a miniszterelnöknek jelezte, csalódott a kormányban.

A Pedagógusok Szakszervezete abban a reményben kötött megállapodást a kabinettel, hogy ezzel hozzájárul a köznevelés zökkenőmentes átalakításához. Az egyezségnél feltételezte, hogy Balog Zoltán miniszter mindent elkövet majd azért, hogy “a kölcsönös együttműködés beváltsa a hozzá fűzött reményeket.”

Közben a másik érdekképviselet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezet XII. kongresszusán is kemény bírálatokat fogalmazott meg a kormánynak, amelyet felszólított, hogy haladéktalanul kezdje meg a munkaterhelés vizsgálat előkészítését, dolgozza át az életpályamodellt, amely semmibe veszi a tapasztalatot és a tudást.

A PDSZ a KLIK, a gyermekéhezés és az automatikus pedagóguskari tagság megszüntetése mellett követeli, hogy a tankötelezettség korhatára 18 év legyen, a kilenc évfolyamos képzés előkészítésébe pedig vonják be a szakmai és érdekvédelmi szervezeteket. érésére.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik