Közélet

Boross genetikai bevándorlásozásáért meszelhetik el a Magyar Hírlapot

Az NMHH eljárást indít a volt miniszterelnök szavai miatt, a TV2-t pedig közlemény megjelentetésére kötelezték, mert a Jobbikkal szemben kiegyensúlyozatlan volt.

„A bevándorlás nem kulturális és civilizációs, hanem etnikai probléma.” Az érkezőknek nemcsak kultúrájuk más, hanem az ösztönrendszerük, biológiai, genetikai adottságaik is – mondta Boross Péter a Magyar Hírlapban augusztusban.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa emiatt most bejelentette, hogy hatósági eljárást indít parlamenti képviselői bejelentés alapján. A testület álláspontja szerint

a szóban forgó médiatartalom alkalmas lehetett a bevándorlókat érintő megtévesztő, sztereotip vélemények felerősítésére, így ezeknek a sajtótermékeknek a vélelmezhetően kirekesztő tartalma hatósági eljárás indítását tette szükségessé”

– derült ki az NMHH közleményéből.

A testület a Jobbik által benyújtott kérelem kapcsán lefolytatott hatósági eljárásában megállapította, hogy a TV2 csatornán közzétett Tények egyik augusztusi hírműsorában a „Volt jobbikos elnök hamisított” című hírblokkban és a soron következő adásaikban sem közölték a Jobbik álláspontját, ezáltal nem tettek eleget a műsorszámok sorozatában a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének.

„Emiatt a Médiatanács közlemény közzétételére vagy a kérelmező hiányzó álláspontjának megjelenítésére kötelezte a televízió szolgáltatóját” – írják.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik