Közélet

Habony Árpád ellen nem indítanak eljárást

Habony Árpád (Habony Árpád)
Habony Árpád (Habony Árpád)

Úgy tűnik: akkor szoktak fotó alapján vizsgálatot indítani, ha nem a miniszterelnök tanácsadója szerepel rajta.

Nem indít hivatalból vizsgálatot a rendőrség amiatt, hogy Habony Árpád, a miniszterelnök tanácsadója biztonsági öv nélkül vezette azt a kisbuszt, melyben vele utazott Andy Vajna kormánybiztos, aki szintén nem volt bekötve – írja a HVG.

Habony más szabálytalanságot is elkövetett vasárnap, amikor elhaladt a Fő utcában, ahol újságírók várakoztak a Tarsoly Csaba Quaestor-vezér előzetes letartóztatásáról szóló bírósági tárgyalás eredményére. Miután kiszúrták a tanácsadót, az, hogy kikerülje a kamerákat, a záróvonalon átlépve áttért a szembejövő sávba, majd egy zsákutcába hajtott, ahol kénytelen volt hosszasan forgolódni. Mindezt videón megörökítették.

A HVG.hu kérdéseire az Országos Rendőr-főkapitányság azt válaszolta, hogy nem indít hivatalból eljárást, ha feljelentés érkezne, azt mérlegelnék.

Ugyanakkor korábban nem vártak feljelentésre és hivatalból megindították az eljárást, amikor Hajdú Péter az Allee bevásárlóközpont előtt szabálytalanul parkolt és akkor is, amikor Sebestyén Balázs az Északi összekötő vasúti híd lábánál jetski-zett, amit fotóval örökítettek meg. A rendőrség saját munkatársaival szemben is hivatalból indított eljárást, amikor szabálytalanul parkoltak le szolgálati járművükkel, hogy gyrost vegyenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik