Közélet

A metrósínekre mászott három fiatal a Nyugatinál

A fotókat készítő társaságot vélhetően elkapták a biztonságiak.

Három fiatal mászott le kedd este 11 után a 3-as metró alagútjába, és emiatt negyedórát kellett várakoznia egy szerelvénynek – értesült az Index. A lap olvasójától úgy tudja, hogy a Nyugati pályaudvarnál, a Lehel tér felé haladó vágányt vette célba a társaság.

„Amikor a szerelvény megérkezett a Nyugati peronra, akkor lehetett látni őket, amint előttünk 50-100 méterre fényképeznek felénk vakuval. A vezető egyből kiszállt, riasztotta a peronőröket, az áramot lekapcsolták, két mellényes biztonsági ember pedig bement értük” – írta a szemtanú.

A fiatalok menekülőre fogták, de állítólag sikerült elkapniuk őket a biztonságiaknak. A szerelvény körülbelül 15 percet várakozott a megállóban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik