Közélet

Nyilvános megszégyenítéssel büntették a falusiak a kacsatolvajokat

Madarakkal a szájukban kellett egy út mellett térdelnie két kamasznak, akiket madárlopáson kaptak.

A rendőrök kihívása helyett saját maguk róttak ki büntetést két madártolvaj kamaszra egy kínai falu lakói – írta Shanghaiist. Először is nyilvános bocsánatkérésre kényszerítették a két 14 év körüli fiút. Ezt úgy kellett végrehajtaniuk, hogy egy út mellé térdeltek, egy-egy kacsával a szájukban.


Nyilvános megszégyenítéssel büntették a falusiak a kacsatolvajokat
Fotó:Weibo

Majd egy falusi összekötözött két-két kacsát a lábaiknál, és az állatokat a fiúk nyakába akasztotta. A falusiak szerint a két fiú a lusták, és minden idejüket italozással és dohányzással töltik.

Nem a rendőrségre bízták a büntetést a falusiak
Fotó:Weibo

Miután a büntetésről készült fényképek terjedni kezdtek az interneten, a rendőrség arra figyelmeztette az embereket, hogy a lopáson kapott tolvajokat adják át a hatóságoknak, hogy lefolytassák ellenük a megfelelő jogi eljárást. Valamint közölték, hogy az önbíráskodásban részt vett falusiak ellen eljárást fognak indítani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik