Éveken át, rendszeresen megszegte nevelési és gondozási kötelezettségét egy domándi pár, melynek eredményeként gyermekeik fejlődése, értelmi képessége jól érzékelhetően elmaradt az életkori átlagtól – állapította meg az ügyészség. A szülők ellen háromrendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat és az apának emellett védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés miatt is felelnie kell.
A Heves Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a pár legidősebb gyermekének krónikus fülgyulladása volt. A betegség tüneteit a háziorvos és a védőnő már 2010 márciusában felismerte és – a gyermekjóléti szolgálattal karöltve – kérték a szülőket, hogy vigyék el a gyereket audiológiai szakrendelésre. Ők azonban nemtörődömségük miatt ezt csak évekkel később tették meg, a kisfiúnál addigra maradandó, kétoldali hallásvesztés alakult ki. A gyereket a figyelmeztetés ellenére nem vitték tovább a szükséges iskolai előkészítő szakvizsgálatokra sem, ezért tanulási képességeit fejlesztő foglalkozáson sem tudott részt venni, ami hozzájárult az életkorától elmaradó értelmi fejlődéséhez.
Az apa ezeken felül 2012 májusában a házuk udvarán olyan erővel rúgta meg középső gyermekét, hogy a hatéves kislány a földre esett és eltört a jobb felkarja. Súlyos sérülése miatt meg kellett műteni, ám a vádlottak ezután jó ideig nem vitték orvoshoz, sem a szükséges ellenőrzésekre, sem felülvizsgálatra. Mire odakerült, a kislány már elhanyagolt fizikai állapotban volt. Az ügyészség szerint a kontrollvizsgálatok késedelme, illetve a szükséges beavatkozások és a gyógytorna elmaradása a teljes funkcionális gyógyulást nagymértékben hátráltatta, így a vádlottak veszélyeztették a kislány gyógyulási lehetőségét, egészségét.
A három tíz év alatti gyermek végül 2013 novemberében az apai nagyszülőkhöz került. Az ügyészség börtönbüntetést indítványozott a szülőkkel szemben. Indítványozták emellett, hogy a bíróság az apa és az anya szülői felügyeleti jogát is szüntesse meg.