Közélet

Nem büntethető a családirtó

Az egyik orvos szakvéleménye szerint olyan pszichés betegséggel küzd a magyarbánhegyesi férfi, amely kizárja a büntethetőségét – írja a Blikk.

A szakértő szerint a gyilkos a tettét úgy követte el, hogy azt nemhogy előre nem tervezte el, de olyan embereket is lelőtt, akiket szeretett – derül ki a Blikkből. Volt élettársa édesanyja, Irénke, akit szíven lőtt például gyakran megfőzte neki a kedvenc ételeit. Annak élettársával, R. Józseffel ugyancsak semmilyen konfliktusa nem volt. Utóbbi súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. A rendőrök az esetet egyébként többek között a túlélő férfi és a volt élettárs, Adrienn elmondása alapján rekonstruálták.

A ballisztikai szakvélemény mindemellett nem támasztja alá azt a teóriát, hogy T. Lajos célzott lövéseket adott volna le. A lövések iránya, becsapódási szöge nem igazolja, hogy a férfi tudatosan mindenki életét ki akarta volna oltani. T. Lajost öngyilkossági kísérlete után továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő- és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) kezelik. Állapota továbbra sem teszi lehetővé, hogy előzetes letartóztatásba helyezzék. Az előzetes orvos szakértői vélemények fényében az IMEI-ben fogja tölteni az elkövetkezendő éveket.

A véres eset még május 15-én történt Magyarbánhegyesen, amikor T. Lajos, az egyik x-faktoros felfedezett apja egy családi vita után négy embert lőtt le kislánya szeme láttára. Egy hónappal később a gyilkos felakasztotta magát a zárkájában, a rendőröknek az utolsó pillanatban sikerült megmenteniük az életét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik