Közélet

Tűzzel-vassal védi párját a bevarrt szájú nő

A félholtra vert asszony elképesztő történettel állt elő, hogy mentse férje bőrét.

Mocsok, mosatlan edények és szeméthalmok borítják azt a kétszobás budai lakást, ahol tavaly februárban a horrorisztikus bűncselekmény történt – írja a Blikk. A gyanú szerint a XXII. kerületben élő pár 27 éves férfi tagja összeverte feleségét, majd a száját is bevarrta. A nő élet és halál között lebegett, amikor kórházba szállították. Teste verés- és harapásnyomokkal volt tele, tüdeje is súlyosan megsérült. A történtek ellenére azonban határozottan védi megkínzóját.

A Blikknek most azt állította, az utolsó emléke a szörnyű napról, hogy abból az üveg italból iszik, amit férje a főnökétől kapott, aztán hirtelen elsötétült előtte minden. A következő kép már az, amikor a kórházban magához tért. Állítja, az italba valaki valamit belekeverhetett, és azt valójában nem is neki, hanem férjének szánták.

A nő elmondta: tisztában van vele, hogy párja nem ússza meg a büntetést, de szilárdan állítja, nem ő tette vele a rémségeket.

A férfi ugyanakkor elismerte már, hogy ő varrta be neje száját, de többször is azt állította, skizofrén felesége biztatta rá, hogy stoppolja össze ajkait.

A szomszédok korábban elmondták: a pár embertelen körülmények között élt, a férj egykor boncmester volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik