Közélet

Boncmester volt a férj, aki bevarrta felesége száját

boncmester (boncolás, )
boncmester (boncolás, )

A brutális férfi szomszédai szerint R. Tibor és neje embertelen körülmények között laktak XXII. kerületi lakásukban.

Korábban boncmesterként dolgozott az a férfi, aki szombaton összevarrta felesége száját Budapest XXII. kerületében. A Blikk szerint ez magyarázza, hogy a R. Tibornak volt otthon orvosi cérnája.

A lap arról is ír, hogy a pár embertelen körülmények között lakott a budafoki panelházban. „Bűzben, koszban éltek. Fél éve az áramot is kikötötték náluk. A nyomozók még egy döglött macskát is találtak a lakásban” – nyilatkozta a furcsa párról a közös képviselő. “Az asszony egyáltalán nem dolgozott, állítása szerint terhes volt. Három éve ezt hajtogatta” – mondta a Blikknek.

A ház lakói szerint a bevarrt szájú asszony és nála 18 évvel fiatalabb férje gyakran nézett a pohár fenekére, a nő pedig számolatlanul tömte magába a pirulákat.

Mint arról beszámoltunk, szombaton Budapest XXII. kerültében egy 27 éves férfi brutális módon bántalmazta 45 éves feleségét: félholtra verte, majd bevarrta a száját. R. Tibor a rendőröknek azt mondta, hogy nejével vadul szeretik a szexet, és ez a bántalmazás is csak az elszabadult szenvedélynek köszönhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik