Közélet

Repülőbaleset: kizárták a műszaki hibát

Nagy valószínűséggel kizárható, hogy műszaki meghibásodás okozta az ultrakönnyű sportrepülőgép lezuhanását Baracs és Kisapostag között.

A helyszínen tapasztaltak és a roncs helyzete alapján a szakértők azt valószínűsítik, hogy az Apollo Fox repülőgép sérülései a földnek ütközéskor keletkeztek, és a becsapódáskor a repülő üzemképes állapotban volt – közölte a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ). A roncs helyzetéből arra is lehet következtetni, hogy meredek repülési pályán, a függőleges tengelye körül forogva ért földet. A repülőgép május közepén légialkalmassági felülvizsgálaton esett át, és műszakilag megfelelt.

A vizsgálat következő szakaszában a repülés feltétezett céljáról, a végrehajtás módjáról és a repülés körülményeiről, a pilóták szakmai hátteréről gyűjtenek információt. Utóbbival kapcsolatban közölték: mindkét pilótának volt ezen repülőgép vezetésére jogosító engedélye. A repülőgép fedélzetén három olyan eszköz is volt, amelyek alkalmasak lehetnek a repülési pályát leíró GPS adatok rögzítésére, de mivel megrongálódtak, a tartalmukat csak laboratóriumi körülmények között lehet megpróbálni kinyerni. Ezért a KBSZ a balesetvizsgáló szervezetek európai hálózatának tagjaihoz fordul segítségért.

Az Apollo szerda este zuhant le a Fejér megyei Kisapostag térségében. A repülőgépre csütörtök reggel találtak rá a dunaújvárosi sportrepülőtérhez közeli kukoricásban. Az Apollo Fox magyar gyártmányú ultrakönnyű sportrepülőgép, legnagyobb sebessége 200, utazósebessége 150 kilométer óránként.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik