Közélet

Két halott a lezuhant kisrepülőn Baracsnál

A roncsokra a kukoricásban találtak rá, egy sportrepülőtér közelében.

Lezuhant egy kisrepülőgép Kisapostagnál. A szerda este történt légi balesetben két férfi halt meg – tájékoztatta a katasztrófavédelem és a rendőrség csütörtök reggel az MTI-t.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt közölte, hogy a kisrepülőre a Fejér megyei Kisapostag és Baracs között csütörtök reggel bukkantak rá, a dunaújvárosi sportrepülőtérhez közeli kukoricásban.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Kiss Z. Edward elmondta, hogy az eddigi információk szerint a repülőgép szerda este, még világosban szállt fel, és – még ismeretlen okból – lezuhant. A repülőgépen tartózkodó mindkét férfi életét vesztette. A rendőrség légi közlekedés veszélyeztetése miatt indított eljárást.

Az MTI információi szerint a kisrepülő Apollo Fox típusú volt. A roncsokat a reptértől légvonalban másfél kilométerre találták meg. Az áldozat két férfi.

A Hír24 úgy tudja, egyelőre nem tudni, mi okozta a tragédiát, ám a szakemberek műszaki hibára gyanakodnak, tekintve, hogy a gépet vezető férfit megbízható, tapasztalt pilótaként ismerték. Mostanáig szemtanút sem találtak.

A Közlekedésbiztonsági Szervezet kommunikációs vezetője csütörtökön az MTI-nek elmondta,  a hivatalos keresés azért nem indult meg korábban, mert a gépre nem nyújtottak be repülési tervet. Igaz, abban a légtérben arra a repülésre, amelyre készültek, ez nem is kötelező. A Közlekedésbiztonsági Szervezet kommunikációs vezetője azt is elmondta: a roncsot közelebbről még nem tudták megvizsgálni, de az “első helyszíni benyomás” alapján a repülőgép járó motorral, meredek szögben ütközött a földnek.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság légi közlekedés veszélyeztetése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást és szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.


MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik