Közélet

Feljelentette a minisztérium a közösségi oldalt

Egy kislány zaklatása miatt kért rendőrségi vizsgálatot az Ask.fm ellen az igazságügyi tárca. Az ellenőrizetlen portállal külföldön is komoly bajok vannak, több fiatal lett már öngyilkos az ott terjengő lejárató képek, posztok miatt.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) feljelentette az egyik közösségi portált személyes adattal való visszaélés bűncselekmény gyanúja miatt – jelentette be Balatoni Monika, a tárca társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A tárcát egy szülő azzal kereste meg, hogy tehetetlenek a lányukat érő internetes zaklatásokkal szemben, és valaki a gyermekük nevében, annak fényképével tesz közzé posztokat a világhálón, majd amikor az eljárást megindították, az utcán meg is fenyegették.

A gyilkos Ask.fm

A család korábban már zaklatás miatt feljelentést tett a rendőrségen, most pedig a KIM vállal szerepet az ügyben azzal, hogy személyes adatokkal való visszaélés miatt feljelentést tesz.

Balatoni Mónika elmondta, a nyomozást ugyan nehezíti, hogy az az Ask.fm elnevetésű közösségi oldalt egy külföldi szerverről működtetik, ugyanakkor jelezte, bíznak abban, hogy mivel más országokban is komoly problémákat okoz az oldal, ezért nemzetközi utakon el tudják majd érni, hogy a felelősöket megtalálják.


Fotó: Europress / AFP Danny E. Martindale

Utalt arra, hogy az Ask.fm egy olyan közösségi oldal, ahová gyakorlatilag bárki anonim formában beléphet és kérdéseket tehet fel az oldalhoz tartozóknak, ezzel azonban vannak akik visszaélnek és mások fényképét, adatait feltüntetve jelentkeznek be, majd járatják le az arról mit sem sejtő fiatalokat, akik közül ezért többen már külföldön öngyilkosok lettek.

Arról beszélt, hogy az internetes zaklatásoknak sok áldozata van, de a felelősöket nehéz megtalálni, ezért is tartják nagyon fontosnak a hasonló ügyekben a nemzetközi együttműködést. Jelezte azt is, hogy a tárca információi szerint jelenleg a világon senki nem ellenőrzi az Ask.fm-re felkerülő tartalmakat.

Internetfüggő fiatalok

Az államtitkár elmondta, az internetes zaklatás (cyberbullying) témájában ősszel konferenciát szerveznek Budapestre, melyen egyebek mellett azt szeretnék elérni, hogy a résztvevők álljanak ki egy egységes uniós adatvédelmi iránymutatás, szabályozás mellett. Szavai szerint annak elfogadásával ugyanis el lehetne érni, hogy az internetes zaklatókkal szemben hatékonyabban fel lehessen lépni.

Balatoni Monika azt hangoztatta, az internetes zaklatás ma “egy élő, komoly probléma” nemcsak a világon, Európában, de Magyarországon is. Hozzátette: ezért indították az “Internet nem felejt” tájékoztató programot a fiataloknak, hogy ne féljenek a világhálótól, de tudják, milyen adatokat ne adjanak meg magukról a közösségi oldalakon.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy egy felmérés szerint a kutatásban részt vevő közép-európai országok között a magyarok a leginkább internetfüggők, és statisztikai adatok vannak ma már arról is, hogy az 5-6 éves gyerekek napi félórát töltenek az interneten, míg a 11-14 éves korosztály napi 4,5 órát tölt el a közösségi hálón, “egy virtuális közösség részeiként”.

Szongoth Richárd, a Nemzeti Nyomozó Iroda csúcstechnológiai osztályának a vezetője azt mondta, a rendőrség arra biztat minden fiatalt, akit a világhálón sérelem ér, tegyen bejelentést vagy szüleivel feljelentést a zaklatókkal, internetes bűnözőkkel szemben. Jelezte, a rendőrség csak akkor tud nyomozást indítani, ha a tudomásukra jutnak a konkrét ügyek, a zaklatások, az adatokkal való visszaélések.

A közösségi hálókra feltöltött fényképekkel, személyes adatokkal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, nem lehet tudni, hogy ha ma valamit kiposztolunk, akkor az fél év múlva hol köszön majd vissza, milyen oldalon, milyen környezetben.

Az államtitkár előző nap tartott sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy a kiskorúak védelme érdekében július 1-jétől ingyenes szűrőszoftvert kell biztosítaniuk az internet-hozzáférést nyújtó szolgáltatóknak. A tárca kampányt is indított, hogy a szülők figyelmét felhívja a szűrőszoftverek fontosságára.

Szeptember 1-jétől pedig már a nyilvános könyvtárak és iskolák számára is kötelező lesz a szűrőszoftverek használata.    Csütörtökön  bejelentette azt is, a KIM népszerűsítő kampányt indít “Csendben van, de biztonságban?” – címmel, hogy felhívja a szülők és a pedagógusok figyelmét az ingyenes szoftverek letöltési lehetőségére.

Netes vs. valós zaklatás

A netes, virtuális vagy cyberzaklatás ellen egyre hatékonyabban próbálnak fellépni az államok, jóllehet nem egyértelmű, hogy egy ilyen akció elkövetője, illetve az ő névtelen követői, akik kimondják és megerősítik a sértő ítéletet, egy valós kiközösítés, zaklatás elkövetőivel egyenértékű bűnösök-e.

Amerikában a szülők már egyre-másra telepítenek tini korú gyerekeik telefonján az olyan a geo-fencing alkalmazásokat: ezzel a szülő azt érzékeli, ha gyereke a telefonjával együtt fizikailag túl messzire ment (mondjuk egy tiltás ellenére több sarokkal odébb található, mint kéne vagy lehetne). Ilyen virtuális kerítéseket észlel a Yip-Yak nevű csevegőprogram is, így azok észlelik, ha a használó épp pl. iskolában van, és onnan akar csevegni – ekkor jön egy üzenet, hogy a program blokkolja magát. Sőt, az alkalmazás immár az USA-beli iskolák 85%-ának koordinátáit ismeri.

Amire a szülők és tanárok figyeljenek:

-17 éves kor alatti gyerekek ne töltsenek le csak 17 éves kor fölött engedélyezett alkalmazásokat.

-De mivel ezt nehéz betartani, fontos a gyerekkel folytatott, bizalmon alapuló eszmecsere a témakörben.

-Az iskolának is foglalkoznia kell a témával felvilágosítással, figyelmeztetésekkel.

Amúgy a valós zaklatás, csúfolás, kiközösítés még mindig gyakoribb, mint a virtuális. A gyerekek valós terrorizálása pedig nyomokkal jár, ilyenekkel:
– A gyerek nem akar iskolába menni (megkülönböztethető a szokásos lustaságtól, illetve az iskolába járás kiváltotta konkrét rettegéstől)
– Rossz a gyerek közérzete, gyakorta fáj a feje
– Ingerlékenység (előfordul, hogy a terrorizált gyerek lefelé kompenzál, kisebbeken bosszulja meg az őt ért terrort)
– Szorongásos tünetei vannak
– Agresszió a szülők, családtagok ellen (védekezés, úgy érzi, nem védik meg)
– Ágybavizelés (komoly trauma jele)
– Alvászavarok (nem mer-tud aludni)
– Személyes tárgyai megsérülnek, eltörnek, és nem tud rá elfogadható magyarázattal szolgálni, esetleg titkolja, dugdossa őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik