Az ámokfutás Törökország keleti részén, Karsban történt. A Török Statisztikai Hivatal egyik kirúgott munkatársa, Veysi Erin megölte hat kollégáját, kettőt megsebesített, majd magával is végzett – jelentette a trthaber.com török hírportál.
A lövöldöző először túszul ejtette volt munkatársait, a helyszínre pedig a rendőrség kérésére kiküldték a különleges műveleti egységet és orvosi csapatokat, a környező épületeket pedig megszállták a mesterlövészek. A túszdráma során próbáltak tárgyalni az elkövetővel, aki végül főbe lőtte magát.
A tartomány kormányzója, Eyüp Tepe a Hürriyet Daily tudósítása szerint kiemelte, hogy nem terrortámadás történt. Kiderült, hogy az egyik halálos áldozat a hivatal vezetője volt. A lap úgy tudja, az elkövető pszichológusként dolgozott, és egy belső vizsgálat után bocsátották el az állásából.
A támadás után evakuálták a hivatal épületét.