Közélet

Három év börtönt kapott a volt egyházmegyei vagyonkezelő

A vádlottat a büntetés mellett 57 millió forint kár megtérítésére kötelezték. Az ítélet nem jogerős.

Három év tíz hónap börtönre ítélte első fokon, távollétében a pécsi egyházmegye volt vagyonkezelőjét a Pécsi Törvényszék gazdasági bűncselekményekért. Az ítélet nem jogerős. Ha az ítélet jogerőre emelkedik a vádlottnak ezen felül mintegy 57 millió forint kárt kell megtérítenie az állam, illetve volt munkáltatója, az egyházmegye felé, erről külön polgárjogi perben döntenek.

A férfit, aki lelkészként is dolgozott, egyebek mellett folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés és számvitel rendjének megsértése miatt ítélték el szerdán. A vádpontok között 8 millió forintos adóhiány, az egyházmegye és a vádlott által vezetett cég közötti elszámolási problémák szerepeltek. Ezekkel a bíróság szerint az állam és az egyházmegye károsodott, mintegy 24-24 millió forinttal.

Az elsőfokú ítélet szerint az egyházmegye vagyonkezelői feladatait 2010-ig, majdnem másfél évtizedig ellátó vezető felelős valótlan tartalmú elszámolási okiratok benyújtásáért, és pénzügyi támogatások szabálytalan felhasználásáért, jogosulatlan támogatások kifizetéséért. Elmulasztotta a járulékfizetési kötelezettség bevallását és teljesítését, ezzel megrövidítve az állami büdzsét.

A férfi védője az előző bírósági ülésen előadott perbeszédében egyebek mellett azzal érvelt: védencével „vitetik el a balhét”, mivel pénzügyi kérdésekben nem csak a vádlott dönthetett.

A vádat képviselő ügyész súlyosbításért fellebbezett, ahogy korábban, most is öt évet meghaladó szabadságvesztést kért. A vádlott védője enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős. Az ügyész kérte a férfi előzetes letartóztatásba helyezését is, de ezt a bíróság elutasította.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik