Közélet

Élő macskákat nyúzott, és kínozta osztálytársait, de megúszta a diák

„A fiúk már csak ilyenek” – legyintett a rémtettek hallatán a magániskola igazgatója.

Fóliába csomagolta, ragasztószalaggal összekötözte, majd nadrágszíjjal verte meg osztálytársát négy diák egy patinás angol magániskolában. Egyikük ezen felül olyan videókat osztott meg, amelyiken egy élő macskát nyúz meg. Az oxfordshirei Woodcoteban 150 éve működő Oratory School igazgatója a vádakra annyit közölt: „a fiúk már csak ilyenek”. A 11-18 éves fiúkat nevelő intézményben, több mint évi 11 millió forintnak megfelelő fontot kell fizetni tandíjként – írja a Daily Mail.

Az iskola számára kínos ügyet Rachel Ashley hozta nyilvánosságra, miután az iskolavezetés egyszerűen szőnyeg alá söpörte az ügyet. Rachel Ashley három évig dolgozott az Oratoryban nevelőnőként, és szemtanúja volt amint négy fiú megragadja, az épp a mosdó felé igyekvő osztálytársát, az udvarra vonszolják, összekötözik és öveikkel kegyetlenül elverik. Mikor a nő odarohant, hogy véget vessen az erőszaknak, a támadók vezetője odaszólt az áldozatnak, hogy örülhet, hogy megúszta, mert komolyan meg akarták ölni. A nevelőnő jelentette az esetet, aztán egy darabig csend volt az ügyben, később azonban kiderült, hogy a megtámadott fiú elhagyta az iskolát, míg a támadókat vezető, A-nak nevezett fiú valamilyen kitüntetést kapott.

Úgy tűnt „A” érinthetetlen, annak ellenére, hogy a nevelőnő tudatta az iskolavezetéssel: nem érzi magát biztonságban a fiú mellett. Nem csak az említett verés miatt, a fú egyéb bizarr dolgokat is művelt. Többek között filmre vette magát, amint egy élő macskát nyúz, fegyvereket készített megának: volt íja, és nyilai, egy szögekkel kivert sportkesztyűje, festékszóróból és öngyújtóból eszkábált lángszórója, egy régi ollóból fabrikált vágófegyvere, és egy légpisztolya is. A legfurább tárgya azonban egy gumi, disznó-állarc volt.

Mivel a Falkland-szigeteki háborúban magas kitüntetést szerzett iskolaigazgató, nem reagált érdemben a nő panaszaira, Ashley megpróbált az ifjúságvédelmi hatósághoz fordulni, a hivatal vezetője azonban szintén csak a vállát húzogatta, és azt mondta, ő kézzel fogható bizonyítékok nélkül nem sokat tehet.

A nőt később erős nyomás alá helyezték felettesei, ami odáig fajult, hogy felmondott és mind a veszélyes diák ügyének eltusolása, mind az őt ért fenyegetések miatt beperelte az iskolát. Jelenleg zajlik a bírósági eljárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik