Közélet

Börtönbe zárják a kalauzra támadó családot

A másodfokú bíróság mindenki esetében súlyosabb ítéletet hozott.

Súlyosabb ítélet született másodfokon annak a hajdúhadházi családnak az ügyében, melynek tagjai bántalmaztak egy kalauzt még 2010-ben. A családfőt, feleségét és lányát közfeladatot ellátó személy elleni erőszakban, könnyű testi sértésben, vétségében és kiskorú veszélyeztetésében találták bűnösnek.

A Debreceni Törvényszék az első- és a másodrendű vádlott esetében megduplázta a kiszabott büntetést, a férfi két év két hónapot kapott, párja két évet, míg gyermeküket 210 közmunka helyett tíz hónap börtönbüntetéssel sújtották két évre felfüggesztve.

A kalauzt az érintettek 2010 júliusában támadták meg. Az ötfős család a hajdúhadházi vasútállomáson szállt fel a Záhony-Cegléd között menetrend szerint közlekedő vonatra. Valamennyien 90 százalékos kedvezményekre jogosító jegyet mutattak fel, ezért a jegykezelő kérte őket, hogy mutassák be a kedvezményekre jogosító igazolványokat is. A kötekedők erre nem voltak hajlandóak, ezért a kalauz felszólította őket, hogy vagy fizessenek pótdíjat, vagy a következő állomáson hagyják el a szerelvényt. Azt válaszolták, nincs pénzük, ezért ismét arra kérte őket, szálljanak le. Ezután  először durva szavakkal illették őt majd valamennyien körbeállták és rángatni kezdték a ruháját, lökdösték, végül az asszony pofon vágta és megkarmolta az arcát.

A Debreceni Törvényszék az ügyben mérlegelte a régi és az új Büntető törvénykönyv büntetési tételeit is. Miután a régi Btk. enyhébb szankciót tartalmaz, ezért a törvény értelmében ezt kellett alkalmaznia a tanácsnak. Hasonló bűncselekmény – csoportosan elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak – esetén  akár már nyolc év szabadságvesztés is kiszabható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik