Közélet

Megrúgta az őt sértegető részeget egy rendőr, felfüggesztettet kapott

Testi sértés bűntette és hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt két év, öt év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy rendőr törzsőrmestert, a debreceni rendőrkapitányság járőrét.

A Debreceni Ítélőtábla Elek Balázs vezette büntetőtanácsa szerdai jogerős határozatával helybenhagyta a Debreceni Törvényszék elsőfokú ítéletét.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2010 áprilisában egy éjszaka járőrként teljesített szolgálatot Debrecenben. Egy piros lámpánál várakozva a mellettük lévő kanyarodósávban álló gépkocsi jobb oldali hátsó ülésén ülő ittas férfi a lehúzott ablakon kihajolva sértegette, ezért a rendőr megkülönböztető jelzés alkalmazásával a személygépkocsi után indult, és a buszöbölben megálló gépkocsi utasait igazoltatta.

Mivel a sértett ellenszegült, a rendőr megbilincselte. A férfi nem akart beülni a szolgálati gépkocsiba, ezért a vádlott testi kényszert alkalmazott, majd előállította a kapitányságra.

A vádlott az előállító-helyiség előterében meglökte a sértettet, ő emiatt a földre esett, majd a rendőr többször megrúgta. A férfi folyamatosan hasi fájdalmakra panaszkodott, ezért értesítették a mentőket, ők kórházba vitték. A közvetlen életveszélyes állapotot az időben végzett szakszerű orvosi ellátással sikerült elhárítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik