Közélet
Sinek(960x640)(3).jpg (vasúti sínek, sín, vasúti pálya, )

Gázolt, majd öngyilkos lett egy autós Gyömrőn

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2014. 01. 29. 13:54

A sofőr miután elütötte a férfit, elhajtott, majd alig száz méterrel messzebb megállt és a sínekre feküdt.

A baleset szerdára virradó éjszaka történt Gyömrőn. Egy autós a Szent Imre úton haladt, amikor elgázolt egy gyalogost. A férfit a mentők kórházba vitték, a sofőr a történtek után elhajtott a helyszínről – mondta el kérdésünkre Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Információink szerint a történetnek itt még nincs vége. A Hír24 úgy tudja, miután a sofőr sorsára hagyta a gyalogost, aki könnyű, legfeljebb súlyos sérüléseket szenvedett, véget vetett az életének. Nem messze a baleset helyszínétől megállt kocsijával, a vasút mellett, majd a sínekre feküdt. A férfit egy szerelvény halálra gázolta.

Szeppuku – becsületbeli öngyilkosság Japánban

A szeppuku szamurájok öngyilkossága – bizonyos becsületbeli ügyek esetében (komoly vétség, de akárcsak ura bizodalmának megrendülésekor) a szamuráj felajánlja daimjójának azaz urának, hogy szeppukut követ el, avagy ura kéri erre. A szeppuku jelentősége abban áll, hogy az áldozat ezzel helyreállítja maga és családja becsületét. Ha a vétség olyan nagy volt, a szeppukut nem engedélyezték, és sima kivégzés lett belőle – és még az oly fontos becsület sem lett tisztára mosva. A szeppuku elkövetése is meghatározott módon történt: az első vágás az ágyékba, majd a torok irányába függőlegesen, a második arra merőlegesen – utóbbit az első miatt már csak nagy koncentrációval lehet elvégezni. Ha mindkettő sikerült, a segítő szinte teljesen elvágja hosszú karddal az öngyilkos fejét, de úgy, hogy az ne essen le. De szeppukut nemcsak jóvátételképp, becsületbeli ügyekben követtek el, volt tanár, amely tanítványa meggyőzéseképp, végső eszközként ölte meg magát (kansi), szeretett ura halálakor hűsége és ragaszkodása kifejezéseképpen is sok szamuráj vágta fel a hasát (dzsunsi), illetve ura háza építése során is megölhette magát a szamuráj-értékrendet valló ember, hogy szelleme tartsa az épületet – ilyenkor a ház ráépült a holttestre (hito-basira). 1973-ig élt a szeppuku intézménye a japán jogban, az önkéntes szeppuku azonban utána is megmaradt. Még 1970-ben is követtek el szeppukut katonák egy államcsínykísérlet kapcsán.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.