Közélet

Magas kártérítést kapott a békés tüntetőket könnygázzal kínzó rendőr

paprikaspray (rendőr, demonstráció, kalifornia, )
paprikaspray (rendőr, demonstráció, kalifornia, )

Elveszítette állását, és depressziós lett, mert sokan fenyegették, a bíróság szerint ezért jár neki a pénz.

Több mint 38 ezer dollár (8 millió forint) értékű kártérítést kapott korábbi munkáltatójától John Pike, egykori egyetemi rendőr, aki azzal vált világszerte ismertté, hogy békésen, ülve demonstráló diákokat fújt arcon paprikaspray-vel, még 2011-ben – írja a The Guardian.

A demonstrálók, mindannyian a Kaliforniai Davis Egyetem hallgatói, a New Yorkban zajló Occupy Wall Street tüntetéssel szimpatizáló megmozdulást tartottak az egyetemen. Néhányan szorosan egymás mellett ültek a földön, Pike az ő arcukba fújt egy teljes flakonnyit a tömegoszlató szerből. Az esetről készült videofelvétel a közösségi oldalak után a világsajtót is bejárta és mindenütt óriási felháborodást váltott ki.

A rendőrt először fizetett szabadságra küldték, majd nyolc hónappal az eset után elbocsátották. Az iskola eddig már egymillió dollárt fizetett ki az ügy kapcsán: negyedmillió perköltségre ment el és fejenként 30 ezer dollár kártérítést kaptak a lefújt diákok.

Pike azért fordult bírósághoz, mert az eset után szorongás és depresszió lett úrrá rajta, mivel a videó elterjedése után, ő és családja is számtalan fenyegetést kapott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik