Életfogytig tartó szabadságvesztést kér az ügyész arra a fiatalra, aki a vád szerint előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel ölt meg egy férfit tavaly nyáron.
A vádlott 2012 augusztusában vette fel a kapcsolatot a homoszexuális gyógyszerésszel, akit debreceni lakásában több mint 20 késszúrással ölt meg. Az ügyész vádbeszédében indítványozta, hogy a bíróság a törvényi minimumnál magasabb, vagyis 30 évnél nagyobb időben határozza meg a feltételes szabadlábra helyezés időtartamát. Dr. Pataky Béla szerint a férfi részletes beismerő vallomását a helyszíni szemle, a helyszíni kihallgatás és a szakértői vélemények is egyértelműen alátámasztják.

Itt ölte meg áldozatát (Fotó: Debreceni Törvényszék)
Érzelemszegény, sivár személyiség
A vádlott ügyvédje védőbeszédében arra kérte a bíróságot, méltányolja, hogy védence teljes körű beismerő vallomást tett. Kiemelte azt is, hogy védence érzelemszegény, sivár személyisége illetve hányattatott életútja némileg magyarázatot adhat a tettére.
Az ügyvéd szerint a férfi bűncselekményét nem a homoszexuálisok iránt érzett gyűlölet, hanem a közöny motiválta, ezért életfogytiglan helyett a kiszabható maximális, határozott idejű szabadságvesztésre tett indítványt.
Reggel döntötte el, hogy ölni fog
Ahogy arról beszámoltunk, a brutális támadó a gyilkosság reggelén döntötte el, hogy végezni akar valakivel. Hirdetés útján talált rá a későbbi áldozatra. Magához vett egy körülbelül 10 centiméter pengehosszúságú bicskát és elutazott Debrecenbe. Az idős férfit hidegvérrel ölte meg. Miután végzett áldozatával, egyszerűen hazautazott.
A történtek egyáltalán nem zaklatták fel, nyugodt maradt, sőt, már a következő gyilkosságot tervezte. Újabb kiszemeltjére hasonló módszerrel bukkant rá, de őt már nem tudta megölni, a rendőrök ugyanis addigra beazonosították és elfogták.
Az ügyet elsőfökön áprilisban kezdte tárgyalni a Debreceni Törvényszék, pénteken pedig kimondják az ítéletet.
