Közélet

Hujber-botrány: így adják-veszik az érettségiket

bizonyítvány (bizonyítvány)
bizonyítvány (bizonyítvány)

Félmillióért nyelvvizsgát, érettségit, diplomát vagy akár mesterlevelet is vásárolhatunk magunknak. Plusz 200 ezerért pedig még a tablóra is felkerülhetünk.

Legutóbb a színész Hujber Ferencről derült ki, hogy hamis érettségivel felvételizett a Színművészeti Egyetemre. Az intézmény vizsgálatot indított, annak lezárásáig nem kívánják kommentálni az ügyet. Nem olyan régen még Schmitt Pál plagizálásától volt hangos a sajtó. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság egykori elnökének tavaly áprilisban az államfői székébe került az áldoktori.

És ha azt hinnénk, hogy Schmitt Pál az egyetlen, tudományos vagy írói munkássága miatt koppintással vádolt magas rangú politikus, tévedünk: Németország 2011-ben – és még idén januárban is – plágiumbotrányok egész sorától volt hangos, de Ukrajnában és Franciaországban is okozott kisebb-nagyobb vihart a copy-paste-lavina.

Hujber Ferenc
Fotó: TV2

Csalni ráadásul nem is olyan nehéz

Az apróhirdetési oldalak hemzsegnek az olyan felhívásoktól, amelyekben hamis érettségit kínálnak jutányos áron. Van, aki félmillió forintot kér a hamis bizonyítványért, de olyan is akad, aki tizedennyiért árusít okleveleket. Az eduline.hu egy tavalyi felmérése szerint évente több ezer hamis bizonyítvány talál gazdára.

Az Oktatási Hivatal 2011-ben 141 ezer felvételiző közül 14 esetében tett feljelentést. Kiderült, nemcsak azok vesznek hamis érettségit, akik nem végezték el a középiskolát, hanem azok is, akik elégedetlenek voltak eredményükkel. Ez a gyakoribb, noha szinte biztos a lebukás az újabb papíroknál.

Nem mindegy ugyanis, mire nyomtatják

Az oklevél speciális biztonsági papírból készül, és sorszámmal látják el. Az 1997 után kiadott bizonyítványok esetében a központi nyilvántartásból egyértelműen megállapítható az esetleges hamisítás. Korábbi okmány esetében azonban csupán a kiállító iskola nyilvántartásából derülhet ki a koppintás.

A tapasztalat szerint hamis okiratok szinte kivétel nélkül megrendelésre készülnek, megfelelő számítógépes ismerettel és háttérrel rendelkező hamisítók készítik őket.

Akiket még a börtön és a szigor sem rettent el

Bűncselekményt követ el és akár három év szabadságvesztésre is ítélhetik azt, aki hamis közokiratot készít, használ, vagy elkészítésében bárhogy közreműködik. Ha pedig hamis érettségivel, diplomával, nyelvvizsgával helyezkedik el egy munkahelyen, és ez kiderül, a közokirat-hamisítás mellett egyéb bűncselekmény gyanúja is felmerülhet.

Az Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika adatai szerint 2009-ben 8799, 2010-ben 12877, 2011-ben pedig 11260 közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárás zárult le. Arról, hogy ezek közül pontosan hány esetben derült fény érettségi bizonyítványok hamisítására, nem tudni.

Korábban megírtuk, hogy évekig volt ápolási igazgatóhelyettes az egri Markhot Ferenc Kórházban egy nő, akit okirat-hamisításért pénzbírságra ítéltek. A poszthoz felsőfokú képesítés kellett, de ezzel nem rendelkezett, és érettségije megléte is kérdéseket vetett fel. Ennek ellenére közben megkezdte tanulmányait a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának ápolás és betegellátás szakápoló szakirányán.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik