Közélet

Feldarabolta áldozatát, majd elégette annak fejét

A Pécsi Ítélőtábla három év tíz hónap börtönre ítélte azt a férfit, aki egy faággal halálos ütést mért ismerősére, majd a holttestet feldarabolta és egy kályhában elégette.

Az eset még 2002-ben történt, amikor egy pellérd-szőlőhegyi présház tulajdonosa megengedte hajléktalan rokonának és az ő ismerősének – a későbbi vádlottnak – hogy a présházában lakjanak. Az italozó életmódot folytató “bérlők” azonban összevesztek.

A vita tettlegességig fajult. A tulajdonos unokatestvére faággal támadt Matesz Sándorra, melyet ő elvett tőle, s a másik ember fejére sújtott vele. A későbbi felelősségre vonástól félve a holttestet a férfi baltával feldarabolta, egy zsákba, majd egy hordóba tette, a fejet és a végtagokat pedig a kályhában elégette.

Az elkövető ezután kiköltözött a présházból, és mivel az áldozatot senki sem kereste, a bűncselekményre csak 2008-ban derült fény, amikor a tulajdonos úgy döntött: rendet tesz a házban.

Az áldozatot az orvos szakértői vélemény, röntgen- és DNS-vizsgálat alapján azonosították, a rendőrök így jutottak el a tulajdonos akkoriban gyakran látott ismerőséhez, aki 2008-ban már egy szekszárdi szociális otthon lakója volt.

A vádlott már az első fokú tárgyaláson beismerő vallomást tett, bírói kérdésre válaszolva pedig azt mondta: nem bánta meg tettét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik