Közélet

Ajtón kilógó járóbot szántotta végig az autók oldalát

Tegnap reggel egy idős úr szeretett volna felszállni a 6-os villamosra a Baross utcánál. A Combino ajtaja záródni kezdett, de bácsika úgy gondolta, hogy ő még felszáll, ezért a járóbotját az ajtók közé tette. Az ajtót már nem tudta visszanyitni, a villamos elindult. A villamos oldalából kiálló bot több autót is végigkarcolt a Baross utca és a Rákóczi tér között:

Kedves BKV-figyelő!
 
Tegnap, azaz december 3-án olyasminek voltam szemtanúja, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni.
 
A 6-os villamoson utaztam, a Mester utcától a Blaha felé. A Baross utcánál egy idős bácsi szeretett volna felszállni az utolsó ajtónál, de a villamos vezetőjének olyan sürgős volt a tovább indulás, hogy a megállóban csak pár másodpercet hagyott le- és felszállásra, és már zárta is az ajtókat, ment tovább. A bácsi bottal járt, és nem tudott elég gyors lenni, hogy a záródó ajtón még átlibbenjen, de a botját előre tartotta, gondolva, az majd újra nyílásra készteti az ajtókat. Nem így történt. Annyi lélekjelenléte még volt, hogy elengedje a beszorult botot, amit a megállóból kihúzó villamos magával vitt. Belül kb. 20-30 cm volt, a villamos padlójától kb. 30 cm-es magasságban volt beszorulva az ajtók közé, a többi része pedig kiállt, majdnem vízszintesen. A Rákóczi térig egy csomó autó oldalát végigszántotta.

Páran utaztunk a villamos végében, én kerestem egy vészjelző gombot vagy valami megoldást, amivel riasztani lehetne a villamos vezetőjét, de nem találtam, és olyan hamar értünk a Rákóczi térre, hogy szinte fel sem ocsúdhattunk a döbbenetből. Az ott felszállók észlelték a közeledő botot, és egyikük igyekezett azt megfogni, még mielőtt az ajtó kinyílt volna. Ez sikerült is, de a korlátnak támasztania már nem, a bot kidőlt az útra, mindannyian, akik láttuk, szurkoltunk, át ne hajtson rajta egy autó sem. Mire visszatette a botot és felszállt volna a villamosra, az már ment is tovább. Én a Blaháig mentem, ott próbáltam előre sietni, hogy szóljak a vezetőnek a történtekről, de a villamos, mire én a megállóban a tömegben az elejére értem, már indult tovább, és csak azt láttam, hogy egy középkorú, festett vörös hajú nő vezeti, amolyan Kleopátra frizurás. Ekkor volt reggel 9:29.

Remélem, a botos bácsinak nem esett baja és a botját is sikerült visszaszereznie. Nem lennék a bőrében, mint ahogy azzal az autóssal sem cserélnék, akinek a bot végigszántotta az autója oldalát.
 
Üdv: sunny_days

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik