Közélet

Nem emelni, csökkenteni kell a bérlet árát

Olvasók szerint a BKV akkor volt sikeres, amikor olcsóbbak voltak a tarifák, mert több volt a fizető utas, több volt a bevétel, volt miből költekezni. A képlet egyszerű: olcsó bérlet = versenyképes tömegközlekedés = több fizető utas = több bevétel = magasabb színvonal. Ez lenne a megoldás mindenre?

Kedves BKV-figyelő!

Előkerült itthon egy régi bérletem. Az ár ami rajta van töredéke a mostaninak. Amikor megtaláltam csak ültem magam előtt és gondolkodtam, milyen jó is volt tömegközlekedni régen. Rá is jöttem, hogy miért: Annak idején a fizetéshez mérve olcsóbb volt a tömegközlekedés. Több jármű közlekedett (most 1300 busz, akkor 1800 körül), jobb volt a menetrend, és tisztább volt az utastér is. Kevesebb is volt a bliccelő mint most, és a BKV sem örvendett ilyen közutálatnak.

Minden akkor romlott itt meg, amikor a városvezetők ismerősöket kezdtek el megválasztani a cég vezetésére. Aba Botond, Antal Attila. Mindegyik csak lopott (vagy próbált), szakértelmük nem igazán volt. Nem csoda, hogy a BKV ilyen állapotban van.

Most hallottam, hogy megint emelik az árakat. A cég megint utasokat veszít majd el, rosszabb lesz a szolgáltatás színvonala, több lesz a bliccelő.

Szerintetek mikor jönnek rá, hogy az olcsó bérlet = több fizető utas = több bevétel = magasabb színvonal. Lehet az előbbi elmélet ellen beszélni, de ez a rendszer egyszer már bizonyított. Versenyképessé kell tenni a tömegközlekedést (az autóval szemben) és minden megoldódik)

P. L.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik