Tech

De ki törte fel a Sony hálózatát?

Bár nem az interneten elvárt tempóban, de a Sony nagyjából mindenre választ adott. Egyetlen kérdés maradt csak: ki a tettes?

Egyelőre senki nem vállalta magára a tettet, úgyhogy csak tippelni tudunk – azonban az utóbbi időben történt online bűncselekmények okán van néhány gyanúsítottunk.

Ott van egyből az Anonymous hackercsoport, amely a WikiLeaks botrányok kapcsán híresült el. Ők voltak azok, akik civileket is toboroztak annak érdekében, hogy bosszút álljanak azon szervezeteken és online felületeiken, akik megtagadták vagy megpróbálták elnyomni a WikiLeaks oldalát. S míg valóban profikról van szó – ráadásul ha kell, civil segítséggel – az eddigi tevékenységük miatt nem rájuk gondolnánk. Ráadásul a szóvivő is tagadta az esetleges gyanúsítgatást.

Ugyanúgy kissé valószínű a másik elhíresült, azonban név nélküli hackerprofi: Kína. S míg 77 millió ember adatai későbbi támadásoknál jól jöhetnek, az eddigi kínai támadásokból nem tűnnek valószínűnek.

Egy fokkal logikusabb gyanúsított lehet egy random hobbihacker – egy-két évtizeddel ezelőtt még hasonló egyének uralták a szakmát. S míg egy ilyen hobbihacker számára gyönyörű trófea lenne a Sony hálózata, egyetlen ember tudása számunkra kevésnek tűnik a Playstation Network kirámolásához.

Végül ott vannak a for-profit kiberbűnözők: elsősorban orosz és ukrán szabadcsapatok, akik abból élnek, hogy online bűncselekményeket követnek el világszerte, otthonuk kényelméből. S míg bankkártyaadatokat (legalábbis a Sony szerint) nem sikerült megszerezniük, 77 millió e-mail cím önmagában is szép összeget hozhat a házhoz, ha eladják egy levélszemétküldő szolgáltatásnak. Ráadásul a nem titkosított jelszavakat sem szabad elfelejteni, hiszen a legtöbb felhasználó ugyanazt az egy jelszót használja mindenhova: ezzel viszont – hacsak időközben nem módosították – nyitva áll az út a Facebooktól az internetbankig.

AJÁNLOTT LINKEK:

További részletek – angolul (CNN)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik