A most beterjesztett adótörvénycsomag megteremteni, beállítja a költségvetés, a gazdaság és a társadalom egyensúlyát - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az adóváltozásokról tartott expozéjában, az adótörvények általános vitájában kedden az Országgyűlésben.
Japánban újabb gazdaságélénkítő csomagot fogadott el a kormány kedden, az idei költségvetést módosító javaslat közel 6 ezer milliárd jent irányoz elő a belső fogyasztás növelésére.
Ötórás időkeretben kezdi tárgyalni a 2011. évi adó- és járulékszabályokra vonatkozó törvényjavaslatot keddi ülésnapján az Országgyűlés. A képviselők emellett lefolytatják a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló előterjesztés általános vitáját.
A legjobb esetben is csak egy-két alapvető élelmiszer esetében csökkenhet az áfa mértéke jövőre, mert jelenleg az egységes 16 százalékos személyi jövedelemadó bevezetése a priorítás – írja a Magyar Nemzet Czerván Györgyre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkárára hivatkozva.
Estére a forint gyengült az euróval szemben a délutáni szinthez képest, de továbbra is erősebb volt a reggeli értékhez viszonyítva. A svájci frankhoz képest a forint esti árfolyama alacsonyabb volt a délutáni és a reggeli kurzushoz egyaránt a nemzetközi bankközi devizapiacon.
A Fidesz két hét múlva terjeszti az Országgyűlés elé azt a törvényjavaslatot, amely a közjegyzői díjak esetében lehetővé teszi a hitelszerződések egyszeri ingyenes módosítását.
Hétfőn délután négykor az eurót 272,78 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a péntek délutáni 274,60 forinttal és hétfő délelőttre jellemző 273,50-274,00 forintos jegyzésekkel.