Gazdaság

Csaknem egymilliárdot ér Rákay ötlete

Rákay Philip (Rákay Philip)
Rákay Philip (Rákay Philip)

A kormány legutóbb 1,2 milliárd forint elköltéséről döntött az általános tartalék terhére.

A pénteki Magyar Közlönyben megjelent egyik határozatával a kormány az általános tartalékból 220 millió forintot balatoni fejlesztésekre, egy másikkal 992,3 millió forintot az “Itthon vagy – Magyarország szeretlek” programsorozatra csoportosított át az általános tartalékból, amely így már vészesen fogy – írja a Portfolio.hu.

A gazdasági portál összegzése szerint a kabinet ezzel már összesen több mint 77 milliárd forintot költött el az idei költségvetésben 100 milliárd forintra tervezett rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból.

A Portfolio.hu emlékeztet arra, hogy az “Itthon vagy – Magyarország szeretlek” című országos akciót Rákay Philip, az MTV Zrt. programigazgatójának kezdeményezésére rendezik meg szeptember 28-29-én.

Az ötletgazda a Híradónak korábban azt mondta: szeretnék “megmutatni majd ezen a Szentmihály napi hétvégén (szeptember 28-29.), hogy jó Magyarországon itthon lenni, hogy olyan kincsek mellett megyünk el minden nap, amelyeket sokszor sajnos méltatlanul észre sem veszünk, ezekre is szeretnénk felhívni a figyelmet”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik