Gazdaság

35 másodpercen múlt Mészáros Lőrinc győzelme

Ennyi kellett ahhoz, hogy megússzon egy nemzetközi versenyt.

Mészáros Lőrinc cége fejlesztheti a dohánytermék-azonosító rendszert, miután a közbeszerzésen szintén induló szlovák rivális ajánlatát 35 másodperces késés miatt érvénytelenítették – írja a hvg.hu.

A Közbeszerzési Hatóság közölte a portállal, az ajánlatok beadásakor pár másodperces késés is számít.

A 4 milliárdos közbeszerzésről az Allexis s.r.o. azért csúszott le, mert a beadási határidő 10 óra 00 perc volt, de ajánlata csak 35 másodperccel később érkezett be az elektronikus rendszerbe. Ezt a szlovák cég azzal magyarázta, hogy az ajánlattételi folyamat nagyon bonyolult és nem angol nyelvű volt.

A Közbeszerzési Hatóság szerint ugyanakkor a közbeszerzési törvény alapján az ajánlatkérő, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. nem tehetett mást, a késve beadott ajánlatot érvénytelennek kellett tekintenie.

A határidő betartása az ajánlattevő felelőssége.

Ezt korábban a Közbeszerzési Döntőbizottság többször is megállapította, bár azokban az esetekben még személyes vagy postai ajánlattétel volt – írja a portál, emlékeztetve rá, hogy két magyar kft. is beadott  ajánlatot, de azokata el sem bírálták, mert az előzetes értékelés alapján a 4iG-é volt a legkedvezőbb.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik