Gyorsabban fizet, de még jobban vigyáz a pénzre az adóhivatal, mint korábban – tette hozzá Izer Norbert. Augusztusban például 88 ezer cég kapta meg rövidebb idő alatt a jogszerűen visszajáró forgalmi adóját, összességében 168 milliárd forintot.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal differenciált kockázatelemzési rendszere a biztosíték arra, hogy míg a tisztességes vállalkozások gyorsabban kapják vissza az őket megillető adót, addig az áfacsalók nem károsíthatják meg az államkasszát – szögezte le az államtitkár.
Idéntől a kockázatelemzők munkáját ráadásul még több online eszköz segíti, hiszen már minden számlára, még a lakosság részére kiállítottakra is, rálát az adóhivatal. Ebből adódóan már az áfabevallás benyújtása előtt, a számlaadat beérkezését követően, azonnal kiszűrhetők a gyanús ügyletek.
A statisztika is alátámasztja, hogy mennyire hatékony és eredményes a kiutalások jogszerűségi vizsgálata – mondta az MTI-nek Izer Norbert. Idén az első félévben a bevallások 35 százaléka (a több mint 130 ezer bevallásból 46 ezer) esett át részletesebb kockázatelemzésen. Ellenőrzés csak indokolt esetben, a kockázatelemzési-rostán is fennakadó adózóknál, indult, azoknál, akiknél az adatok alapján valószínűsíthető volt a jogosulatlan visszaigénylés.
A koronavírus-válság egyik legfontosabb adókönnyítő intézkedése az általános forgalmi adó gyorsított kiutalása, amely komoly segítséget jelent a kis- és közepes vállalkozásoknak, akik így könnyebben intézhetik pénzügyeiket, kerülhetik el az anyagi nehézségeket, és aktívabban tudnak részt venni a gazdasági forgalomban – emelte ki az államtitkár
Megjegyezte, hogy Magyarország is jelentős versenyelőnyre tehet szert, hiszen az áfa gyorsabb kiutalása a beruházások ösztönzése, az export növekedése mellett még az építőipari fejlesztéseknek is újabb lendületet adhat.
- A kkv-k az eddigi 75 nap helyett 30 nap alatt megkaphatják az őket megillető összegeket.
- Az adózási előéletük alapján megbízhatónak minősített kis- és közepes vállalkozások ennél is hamarabb juthatnak a visszaigényelt összeghez, esetükben ugyanis 30 napról 20 napra is rövidülhet a kiutalási idő.
Azok a vállalkozások, amelyek a tisztességes adófizetők és a költségvetés kárára megsértették az adószabályokat, és emiatt kockázatos adózóknak számítanak, továbbra is 75 napon belül kaphatják csak vissza az áfát.