Üzleti tippek

Díjat kapott a ceglédberceli okosfaluprogram

A Magyar Marketing Szövetség immár ötödik alkalommal adta át az Országos Városmarketing Díjakat.

Az Invitech infokommunikációs vállalatnak a „Ceglédbercel, az okostelepülés” projektje is elismerésben részesült. A szolgáltató a fejlesztési projektek marketingprogramjai, kampányai kategóriában kapta meg a szakmai zsűri elismerését. A testület a marketingmunka szakmaisága és hatékonysága alapján ítélte oda a gyémánt védjegyet.

A Városmarketing Díj ötödik évében 125 nevezés érkezett 30 településtől és egy megyei önkormányzattól. A pályázó szervezetek hat kategóriában nevezhettek. Az elismert szakemberekből álló zsűri a pályamunkákat a megalapozott tervezés, a kreativitás, a szakszerű megvalósítás és a források célszerű felhasználását jelentő hatékonyság szempontjai alapján értékelte.

Minden olyan pályázat, amely megfelelt a zsűri előzetesen meghirdetett kritériumrendszerének elnyerte az Országos Városmarketing Díj gyémánt elismerését. Ebben az évben 97 gyémánt védjegy került átadásra.

Kitörési lehetőség a kistelepülések számára: digitális fejlesztésekkel nyert Ceglédbercel

Az urbanizáció korában sem szabad megfeledkezni arról, hogy egy ország nemcsak nagyvárosokból áll, hanem a vidék, a falvak is fontos tényezőnek számítanak. A Pest megyei négyezer lelket számláló Ceglédbercel jó példája annak, hogy az okosvárosok mellett az okosfalvakra is érdemes odafigyelni.

Ha egy község a 21. században is fenn akar maradni, akkor nyitnia kell az innovatív megoldások felé. Ebbe az irányba tettünk egy nagy lépést az Invitech segítségével – nyilatkozta még tavaly ősszel Török József polgármester.

A megoldásszállító vállalat első körben egy full HD kamerarendszert épített ki, amely a helyi rendőrséghez és polgárőrséghez továbbítja a frekventált közterületek képeit. A társaság emellett a két leglátogatottabb helyszínen WiFi-hotspotot is létesített.

Egy mobilapplikációt is fejlesztettek, amely mind a helyieknek, mind az idelátogató turistáknak segítségére lehet. Az alkalmazás rövid idő alatt igen népszerű lett a lakosság körében, és a folyamatosan frissülő információknak köszönhetően az egyik legfontosabb tájékoztatási eszközzé vált a településen.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik