Üzleti tippek

Lakáshitelek: egyre jobban eladósodnak a magyarok

A fővárosi lakásárak növekedésével párhuzamosan emelkedett a felvett jelzáloghitelek összege is, míg vidéken a kedvezőbb árfekvésű ingatlanokhoz érezhetően kevésbé adósodnak el a vevők.
Korábban a témában:

A tavalyi szigorításoknak köszönhetően drasztikusan megugrott a legalább 10 éves kamatperiódusú hitelek aránya is. A Duna House a lakáscélú hitelek volumenének 20-30%-os mértékű bővülését, és az ügyletek értékének további növekedését várja 2019-ben.

Világszinten dobogós Budapest az ingatlanárak drágulásában
Budapesten 19 százalékos volt az áremelkedés 2017 és 2018 harmadik negyedéve között.

Budapesten és az agglomerációban néhány hónap alatt 32-ről 38 százalékra nőtt a legalább 15 millió forintot elérő jelzáloghitelek aránya, a nyugat- és a kelet-magyarországi településeken ezzel szemben csak a hitelügyletek 13-20 százaléka haladja meg ezt az összeget.

Ez utóbbi területeken legtöbben 5-10 millió forint közötti jelzáloghitelt igényelnek, az esetek csaknem fele ebbe a kategóriába sorolható a cég által közvetített hitelek adatai alapján.

Egyre többen döntenek a hosszabb kamatperiódus mellett

Az ingatlanpiaci tendenciákat követve, a kormányzati intézkedésekkel összhangban változott a lakáscélú hitelezés a tavalyi év második felében. Az áremelkedés következtében a legtöbben már csak nagyobb összegű hitellel tudták megvalósítani lakáscéljaikat. A nagyobb hitelösszeghez azonban biztonságosabb, és a jövedelemterhelhetőség miatt életszerűbb, hosszabb kamatperiódust választottak az ügyfeleink – nyilatkozta Fülöp Krisztián, a Duna House hitelcentrumának vezetője.

Az egyre magasabb összegű hiteligénylésekhez hosszabb kamatperiódusok társulnak. Budapesten 69, nyugaton és keleten 76-77 százalék a legalább 10 évre fix kamatozású hitelek aránya. Ez a 2018-as második negyedévhez képest jelentős mértékű eltolódást jelent a biztos törlesztők irányába.

A változó kamatozású, kevesebb mint 5 évre fixált hitelek aránya az év végére gyakorlatilag minimálisra csökkent – áll az elemzésben.

Kiemelt fotó: MTVA / Jászai Csaba

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.