Otthon

Ingatlanszakértő: Budapesten lényegében nincs eladhatatlan lakás

A vevők egyre inkább az olcsóbb, több lakóhelyiségből álló ingatlanokat keresik.

Az előrejelzések szerint nem áll meg a magyarországi lakáspiacon az áremelkedés, a Rock Home ingatlanközvetítő szakértői szerint a következő egy évben mintegy 4 százalékkal emelkedik a lakások átlagára, ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy főként a fővárosban már mutatkoznak annak a jelei, hogy a vevők és az eladók túlságosan felértékelik a lakásokat, és a reálisnál nagyobb az áruk.

A cég által az MTI-hez eljuttatott közlemény idézi Kövesdi Marcellt, a Rock Home tulajdonos-ügyvezetőjét, aki elmondta:

a piac stabil, egyelőre nincsenek visszaesésre utaló jelek, ám mivel az első háromnegyed évben az erős kereslet miatt nőttek az árak – éves szinten országosan mintegy 12 százalékkal -, a fővárosban és a nagyvárosokban nőtt az úgynevezett túlértékeltség kockázata.

Hozzátette, a 2008-as válság óta jelentős fejlődésen ment keresztül a piac, s az adatokból úgy tűnik, hogy jövőre sem törik meg a lendület.

A piaci adatok szerint országos átlagban 2008-ban egy 50 négyzetméteres társasházi használt lakás ára 8,1 millió forint volt, míg az idén 45 százalékkal többet, csaknem 12 millió forintot kell érte fizetni. Egy 50 négyzetméteres új, társasházi lakás átlagos ára tíz év alatt 37 százalékkal, 20,5 millió forintra nőtt. Az idén a magyar ingatlanpiacon mintegy 165 ezer lakást adnak el, közel 5 százalékkal többet, mint tavaly, az átlagár pedig 13,6 millió forintról, 14,2 millió forintra emelkedik.

Kövesdi Marcell kiemelte:

az adatok sokszor inkább tájékoztató jellegűek, mivel az országon belül nagy eltérések vannak a városok és a falvak, illetve a régiók között: a fővárosban, illetve azokban a városokban, ahol az autóipar jelen van, sokkal nagyobb ütemben, 16-20 százalékkal drágulnak az ingatlanok, mint vidéken. Míg a fővárosban és a nagyobb településeken gyorsult az áremelkedés, a községekben lassulás volt tapasztalható: Budapesten mintegy 16 százalékról 20 százalékra, a városokban pedig körülbelül 13 százalékról 16 százalékra nőtt az árdinamika, míg a községekben 17 százalékról 12 százalékra mérséklődött éves szinten. A négyzetméterárak a községekben a budapesti átlag 20 százalékára estek a tavalyi 25 százalékhoz képest.

Kövesdi Marcell ingatlanszakértő hangsúlyozta, véleménye szerint legfeljebb 40 négyzetméteres és legalább másfél-két lakószobás ingatlant érdemes befektetésnek vásárolni. Az ingatlan elhelyezkedése is nagyon fontos attól függően, hogy milyen vevőkörnek szeretnék majd továbbértékesíteni a lakást, vagy mire szeretnék használni.

A trendeket illetően a tulajdonos-ügyvezető hangsúlyozta:

azt tapasztalják, hogy a vevők egyre inkább az olcsóbb, több lakóhelyiségből álló ingatlanokat keresik. Hozzátette, úgy tűnik, Budapesten korlátlan a kereslet, a fővárosban lényegében nincs eladhatatlan lakás, ez azonban növeli a már említett túlértékeltségi kockázatot.

Újabb trend az is, hogy míg korábban az el nem kelt lakásoknál az árat inkább csökkentették, most inkább emelik az irányárat, és egyre nagyobb teret nyer a licit is, a tranzakciók mintegy 5 százalékánál a meghirdetettnél magasabb áron értékesítették az ingatlant. Változott a piac a tekintetben is, hogy míg korábban átlagosan 5-6 százalékot lehetett lealkudni az árból, most már csak mintegy 2 százalékot. A cég várakozásai szerint a következő egy évben a lakossági ingatlaneladások száma 3 százalékkal nő. (MTI)

Kiemelt kép: Pixabay

Ajánlott videó

Olvasói sztorik