Az IT-outsourcingnak nagyjából két évtizede már volt egy nagyobb felfutása, amit nem sokkal később egy ellentétes, visszaszervezési folyamat követett, a resourcing vagy insourcing.
„A 2000-es években még nem a rugalmasság és a hatékonyság volt a fő szempont, emiatt aztán a 2008-ban kirobbanó pénzügyi válsággal együtt rövid távú hatásként valóban jött az insource. Mert már nem volt mindegy, mennyiért jut hozzá egy adott cég a korábban kiszervezett informatikai háttérhez. Ráadásul akkorra már elegendő számú magyar szakértő is volt a hazai piacon. Így az újra házon belül végzendő tevékenység humán oldalát is biztosítani tudták a cégek legalább olyan jól, de mindenképpen olcsóbban, mint az akkori IT-szolgáltatók többsége” – adott rövid visszatekintést Marton László, az Invitech Solutions vállalati és kormányzati igazgatója a Bitportnak adott interjúban.
A 2000-es évek végén elindult tehát a nagy, globális szerződések kiváltása helyi, belső megoldásokra. Ugyanakkor régiós szinten megjelentek a kisebb, rugalmasabban működő helyi outsourcing vállalkozások is, amelyek az elején a klasszikus kiszervezési területekre, így az irodai környezet – például asztali számítógépek (desktop), nyomtatók – üzemeltetésére specializálódtak. Ezen IT-cégek közül aztán azok, amelyek ügyesen ismerték fel a közelgő lehetőségeket, újra slágerré tehették a kiszervezést.
Az informatikai szakembereknél tapasztalható munkaerőhiány is a kiszervezést erősíti, főleg olyan területen, ahol különösen akut a helyzet, ilyen például az IT-biztonság.
„A 2008-as válsággal egy hosszabb távon érvényesülő hatás is jelentkezett. A vállalkozások ugyanis azóta már csak akkor tudnak fennmaradni, ha folyamatosan és agresszíven törekednek a piacon maradásra és a növekedésre. Ráadásul a mai technológiai megoldások, mint például a felhő- és kapacitásbérlés, a komplex IT-biztonsági megoldások vagy éppen a big data, olyan újdonságokat hoztak be, amelyeket egy ideig el lehet ugyan hessegetni, de hosszabb távon ez nem szerencsés, mert a versenytárs könnyen elviheti a konzervatívan gondolkodók elől a piacot” – tette hozzá a szakember.
Marton László szerint a cégeknek fel kell ismerniük, hogy mi az, amit más jobban tud csinálni, hogy ezáltal erőforrásokat szabadítsanak fel a fő tevékenységeikre, így például a termék- és szolgáltatásfejlesztésre. Nem mindegy természetesen az sem, hogy a kevésbé hatékonyan végzett korábbi belső folyamatokon mennyit lehet spórolni.
Beruházás helyett bérlés
„A vállalatok mind szélesebb körénél tapasztaljuk az érdeklődést a beruházásalapú (CAPEX) költések helyett, egy költségoldalon tervezhető (OPEX), az aktuális üzletmenethez jobban illeszkedő és így költséghatékonyabb megoldás irányába. A jövőt egyébként leginkább a szolgáltatásalapú, akár havidíjas konstrukciójú IT-kiszervezésben látom” – emelte ki a vállalati és kormányzati igazgató.
Az IT-outsourcing ugyanis skálázhatóbb, rugalmasabb megoldás az egyszeri hardver-szoftver beruházásnál. A rugalmasság nagyon fontos tényező a cégek számára: ha jól megy az üzlet, akkor szükség van erősebb, robusztusabb technológiai környezetre, komolyabb számítási vagy tárolási kapacitásra, illetve nagyobb funkcionalitást biztosító alkalmazáskörnyezetre. Ha pedig szezonális vagy más piaci hatások miatt éppen gyengébb az üzletmenet, akkor csökkenthető az IT-költés. A technológiai megoldások alapján szinte percen belül is kielégíthetőek az új igények. A teljes cikket itt olvashatja el.
Kiemelt fotó: Thinkstock