Tovább nyomoztunk, mivel jár az adótörvénynek az a részlete, amely szerint:
az alanyi adómentességet választó egyéni vállalkozók is pénzforgalmi számlanyitásra lesznek kötelezettek.
Vagyis például a katás vállalkozóknak is biztosan kell majd egy második bankszámla, ha kevesebb mint 8 millió forint az éves árbevételük, és az egyszerűség kedvéért az alanyi áfamentességet választották. A legkisebb vállalkozásokról beszélünk, nekik jelent majd ez pluszköltséget jövőre. Elvégre eddig elég volt nekik egy lakossági folyószámlát fenntartaniuk, és azon keresztül intézhették a vállalkozás pénzügyeit is. Ezzel a lehetőséggel éltek is cirka százezren. De ha a parlament rábólint a javaslatra, akkor az eddigi egy helyett két bankszámla költségeit kell majd fizetniük az érintetteknek. Hacsak nincs más megoldás.
Amikor írtunk a témáról, Ruszin Zsolt adószakértő azt valószínűsítette, járható út lehet a lakossági számlákat átkonvertálni vállalkozói számlává, azaz pénzforgalmi számlává. Ahogy ígértük, megkérdeztük a bankokat, valóban így van-e. Nincs túl sok jó hírünk.
A MagNet Bank, a Raiffeisen, az Erste és az Unicredit sem vállalta, hogy érdemi választ adjon, arra hivatkozva, hogy még nincs meg a jogszabály végleges szövege. Majd ha lesz, az alapján formálnak véleményt. Ezen csak ezért lepődtünk meg, mert a kérdés már most is kérdés, hiszen ma is előfordulhat, hogy egy vállalkozás a lakossági folyószámláját szeretné vállalkozói számlává változtatni.
Nincs rá mód
Három bank azt válaszolta, hogy náluk (jelenleg) nem lehetséges a lakossági folyószámlát pénzforgalmi számlává „varázsolni”: így van ez a CIB-nél, az MKB-nál, az OTP-nél. Az MKB azt is írta, hogy náluk külön kezelik a lakossági és a vállalkozói ügyfeleket. Hasonló a helyzet az OTP-nél is, aminek indokaként azt írták: az egyéni vállalkozók pénzforgalmi számláinál, illetve a lakossági fizetési számláknál a pénzintézeteknek eltérő jogszabályi előírásoknak kell megfelelniük. Példaként az eltérő kamatadó-felszámítási kötelezettséget, valamint az adóhatóság felé előírt jelentési kötelezettséget említették.
A pénzforgalmi számla megnyitása egyébként több banknál díjmentes. Az OTP azt is írta, náluk nincs külön számlavezetési ajánlat az alanyi mentes vállalkozások részére, számukra ugyanazokat a számlacsomagokat kínálják, mint a többi vállalkozónak. A költség pedig az ügyfél számlaforgalmától függ. A jelenleg elérhető legolcsóbb megoldás havi 99 forintba kerül. De csak akkor, ha nincs forgalom a számlán.
Tájékozódásunk alapján a GRÁNIT Banknál sem lehetséges már meglévő lakossági számlát egyéni vállalkozói számlára módosítani, tehát ha a lakossági számlás ügyfél szeretne egy bankszámlát az egyéni vállalkozói pénzforgalma lebonyolításához, akkor ehhez náluk is nyitnia kell egy külön vállalkozói számlát.
Egy banknál technikailag már most is megoldható
A K&H volt az egyetlen, amelyik azt írta, hogy a lakossági folyószámla vállalakozói számlává konvertálása megoldható. Igaz, technikailag a háttérben ez minden esetben új számla nyitását jelenti. Mit jelent ez?
Nyitnak az ügyfélnek egy pénzforgalmi bankszámlát, ő pedig kiválasztja, milyen számlacsomagot szeretne. A számlacsomag választása nem kötelező, ha nem választ külön számlacsomagot, akkor egy alap pénzforgalmi számlát nyit, mindenféle kedvezményes lehetőségek (például ingyenes átutalási lehetőség) nélkül. Amennyiben meg szeretné tartani GIRO-azonosítóját, azt átköltöztetik az új, vállalkozói számlára, ennek van egy 500 forintos költsége. Ebben az esetben érezheti úgy az ügyfél, hogy lakossági folyószámláját gyakorlatilag pénzforgalmivá konvertálták, hiszen a bankszámlaszáma változatlan marad.
Ha a GIRO-azonosítót nem szeretné átköltöztetni a pénzforgalmi számlára, akkor viszont az új, pénzforgalmi számla megnyitása nemcsak technikailag, a háttérben történik meg, hanem az ügyfél számára érezhetően is, hiszen ez esetben teljesen új bankszámlaszámot kap.
Hogy az eredeti lakossági bankszámlát az ügyfél megtartja-e vagy sem, azt ő maga döntheti el. Ha a megtartása mellett dönt, azonban a GIRO-t átköltöztette új, pénzforgalmi számlájára, akkor viszont az eredeti, lakossági bankszámlája kap új számlaszámot, hiszen a régi számlaszámát pénzforgalmi bankszámlaként használhatja tovább.
Ez mondjuk nem egészen az, amire mi gondoltunk. Mert ezek szerint vagy a lakossági számla száma változik meg, vagy egy új számlaszámot kapunk a vállalkozói vonalhoz.
Ami még fontos lehet: ha a számlatulajdonos úgy dönt, hogy a GIRO-t a pénzforgalmi számlára költözteti, akkor az eredeti, lakossági bankszámlán adott csoportos beszedési megbízásai a GIRO áthelyezésével együtt átkerülnek a pénzforgalmi számlára. A régi GIRO-azonosítóval, vagy anélkül létrejött pénzforgalmi bankszámlához egyéb szolgáltatásokra (pl. bankkártya) minden esetben újra kell szerződni és igényelni.
Abban az egy esetben, ha az ügyfél nem szeretné megtartani külön a lakossági bankszámláját, valóban érezheti úgy, hogy azt átkonvertálták pénzforgalmira. Hiszen azon kívül, hogy fizet 500 forintot a GIRO megtartásáért és aláírja a dokumentumokat a pénzforgalmi számla megnyitásakor, gyakorlatilag semmi változást nem tapasztal.