A hazai nagyvállalatok a nemzetközi hangulatnak megfelelően lassú növekedésre számítanak a következő egy évben. Bár a társaságok saját helyzetüket kedvezőbben értékelik, mint a teljes gazdaság alakulását, a makrokörnyezet megítélése is egy éve fokozatosan javul – derül ki a K&H felméréséből.
A pénzintézet által készített nagyvállalati növekedési index a félévi értékhez hasonlóan a harmadik negyedévben is 8 ponton áll.
A gazdasági környezetre vonatkozó, fokozatosan javuló várakozások egyrészt annak köszönhetők, hogy az előző negyedévhez képest több mint duplájára, 11%-ra nőtt a kisebb közterhekre számítók aránya, a gazdaságpolitikai intézkedéseket pedig az előző negyedévi 18%-hoz képest jelenleg csupán 7% gondolja kedvezőtlennek vállalata működése szempontjából.
A cégek saját helyzetüket kedvezőbbnek ítélik, mivel a vállalati részindex 11 ponton áll, miközben a gazdasági környezet várt változásával kapcsolatban ennél óvatosabbak (0 pont). Ezért is nagy előrelépés, hogy az egy évvel ezelőtti mélyponthoz képest (-5) folyamatosan javul a makrokörnyezet megítélése, és mostanra már a pozitív tartomány felé kacsintgat ez a részindex is – összegezte Peter Roebben, a K&H üzleti ügyfelek divízió vezetője.
A társaságok jövőjére vonatkozó stabil várakozások mögött az áll, hogy a következő egy évben enyhén növekvő, 3,3%-os exportbevétellel kalkulálnak a cégek, ezzel pedig a szektor profitvárakozásai is 1,4%-ról 1,7%-ra emelkedtek az elmúlt negyedévhez képest.