Üzleti tippek

Így vághatjuk vissza az IT-költségeket

A vékonyklienssel az állam és a cégek is spórolhatnak.

A technológia előnye, hogy egyszerűbbé válik az informatikai rendszer működtetése, csökkenhetnek az üzemeltetési költségek és az áramfelhasználás, valamint az IT-hulladék is kevesebb lesz.

A vékonykliens a gyakorlatban azt jelenti, hogy munkaállomásonként csak egy monitor, egy billentyűzet és egy egér szükséges, külön PC-k, gépházak már nem kellenek. Az Invitel szerint szinte minden üzleti területen kihasználhatóak lennének a technológia előnyei. Így például a több telephelyes vagy nagyobb ügyfélszolgálatot működtető cégeknél, de az egészségügyben és az oktatásban is. A hasonló intézmények IT-rendszerében ugyanis általában sok végpont van. Ha pedig időszerűvé válik az elavult számítógépek cseréje érdemes vékonykliensre váltani, amely kevesebbe kerül és olcsóbb az üzemeltetése is.

Megelőzhetőek az IT-balesetek

Bár az informatika rohamléptekben fejlődik, de még mindig a legtöbb vállalatnál, intézménynél munkaállomásonként külön PC-k működnek. Ezek hátránya, hogy foglalják a helyet, de az is könnyen előfordulhat, hogy a munkavállaló beletöröl a programokba, vagy véletlenül leönti a gépet.

Fotó: Shutterstock

A vékonykliensekkel történő központi működtetés viszont mindezeket a kockázatokat kiküszöböli: egyáltalán nincsenek a munkaasztaloknál klasszikus PC-k, központi szerveren beállítható és módosítható, hogy melyik munkatárs milyen szoftvereket lásson. Emellett garantált a felhasználói adatok szerverre történő mentése, és a központi rendszerhez való hozzáférés sincs helyhez kötve.

Költséghatékony és modern

„A közigazgatásban az informatika területén például az önkormányzatok esetében tapasztalhatóak előrelépések, így az okmányirodák IT-fejlesztéseinél, de akár az egészségügyben vagy a közoktatásban is segíthetnek a vékonyklienses megoldások. Legyen szó verseny- vagy állami szektorról minden partnernek érdemes előfizethető IT-megoldásokban gondolkodnia. A konstrukció beruházás nélkül teszi lehetővé a fejlesztést. Költséghatékony, tervezhető, havi fix kiadást jelent, és ezzel együtt a legmodernebb technológiát biztosítja” – mondta Mártha Imre, az Invitel operatív főigazgatója.

A vékonykliensek esetében a szolgáltató vállalja a teljes eszközpark (munkaállomások, szerverek, nyomtatók, másolók stb.) tervezését, kivitelezését és folyamatos felügyeletét is. Ezzel a rendszer biztonságos működtetése, a gépek karbantartása egyszerűbbé és könnyebben menedzselhetővé válik.

Milyen cégeknek és intézményeknek ajánlott a vékonykliens?

– ahol kiemelten fontos a PC-k megbízható, folyamatos használata és a gyors hibaelhárítás

– amelyek országosan több telephellyel rendelkeznek, vagy a telephelyen belül nagyok a távolságok – ilyenek például a kórházak, egyetemek

– amelyeknek az IT-szakembergárdája nem vagy nem teljes körűen fedi le az üzemeltetési igényeket

Ajánlott videó

Olvasói sztorik