Üzleti tippek

Az informatika olyan lesz, mint az áramszolgáltatás

A magyar vállalatok is egyre jobban nyitnak az előfizethető informatika felé. A „felhőzés" ütőkártyája, hogy a bérelt kapacitás rugalmasan változtatható, és igénybevétele nem igényel semmilyen beruházást.

Nemzetközi viszonylatban a cégek már több mint 70 százaléka használ valamilyen felhőszolgáltatást. Magyarországon ez az arány még jóval alacsonyabb, de a nemzetközi trend „érkezése” nálunk is nyomon követhető. A felhőszolgáltatás talán egyik legjobb „felhajtó ereje”, hogy a hazai nagyvállalatok közül is egyre többen döntenek úgy, hogy a régóta bevált IT-környezetüket, rendszereiket akár egyik napról a másikra előfizethető megoldásokra cserélik. A kisvállalkozások pedig főleg a válság és a kényszerű költségcsökkentés miatt nyitnak a bérlés felé. Folyamatosan felülíródik tehát az a szemlélet, hogy a cégek mindenáron ragaszkodnak a saját „vashoz”, és csak akkor bíznak az informatikában, ha karnyújtásnyira vannak a szervereik.

„A vállalkozások az előfizethető IT-megoldások segítségével megspórolhatják a régóta halogatott, költséges beruházásokat, nem kell lekötniük a forrásaikat. Ezzel együtt mégis a legmodernebb technológiához jutnak – tervezhető havidíj mellett. Eljöhet az az idő, amikor már úgy tekintünk az informatikára, mint például az áramszolgáltatásra. A lényeg tehát nem a saját rendszeren, hanem a bármikor elérhető és rugalmasan változtatható kapacitáson van. További előny, hogy csak akkora felhasználás után fizetnek a cégek, amennyit adott időszakban igénybe vettek” – összegezte Mártha Imre, az Invitel operatív főigazgatója.


Fotó: Invitel

Nézze meg a tanúsítványokat!

Sokak számára a felhők esetében a legnagyobb kérdés az adatbiztonság. IT-szakértők szerint ez ma már nem kérdéses, hiszen a technológia adott (a kiemelt adatbiztonsággal dolgozó bankok, biztosítók például évet óta használják az előfizethető IT-megoldásokat). Továbbá a bérelt szolgáltatások sokszor jóval magasabb rendelkezésre állásra képesek, mint amit a társaságok saját maguk finanszírozni tudnának.

Természetesen a felhőszolgáltatás, adatközpont kiválasztásánál meg kell nézni az adott szolgáltató informatikai tanúsítványait. Ezek megszerzése szigorú követelményekhez kötött, és teljesítésüket rendszeresen felülvizsgálják. Például Magyarország egyik legmodernebb adatközpontjában, az Invitel Kozma utcai DataCenterében 99,999 százalékos rendelkezésre állást biztosítanak, és az adatközpont ISO 27001, valamint NATO AQAP 2120 tanúsítványokkal rendelkezik.

Innováció a felhőkben

„A nemzetközi trenddel párhuzamosan jól látható, hogy az idei InnoMax Díj nyertes projektjei is bátran építenek a bérelhető informatikára. Az Egérút közösségi navigáció szoftvereit a DataCenterben helyezték el. A dél-alföldi Volán-társaságok és az Egészségnapló.hu fejlesztés számára is az Invitel biztosít felhő alapon különböző IT-szolgáltatásokat ” – tette hozzá Mártha Imre.

Felhőtípusok

Infrastructure as a Service (IaaS): a cég infrastruktúrát, kapacitást (virtuális szervereket, tárolókapacitást stb.) bérel. Az Invitel tapasztalatai szerint jelenleg ez az egyik legnépszerűbb felhőszolgáltatás az ügyfelek körében.

Platform as a Service (PaaS): az előbbi kategória magasabb fokozata, amikor az infrastruktúra mellé szoftver platformot (például adatbáziskezelő rendszert) is igényelnek a vállalkozások.

Software as a Service (SaaS): ilyenkor a cégek az üzleti folyamataikat támogató IT-megoldást bérelnek. Például CRM-rendszert, számlázási programot vagy dokumentumkezelőt. Itt az ügyfelek meghatározzák az üzleti folyamataikat, az üzletmenet kritikus pontjait, igényeit és ehhez – függetlenül a technológiai kérdésektől – keresnek a vállalkozás igényeihez illeszkedő megoldást „távolról”.

Az Invitel egyik legújabb felhőszolgáltatása az InviCloud, amellyel bármilyen vállalkozás néhány perc alatt szerverkapacitáshoz juthat. A magyar nyelvű weboldalon keresztül az InviCloud egyszerűen, néhány kattintással megrendelhető, és bankkártyás fizetéssel például azonnal igénybe vehető a kapacitás. Mindezért pedig pontosan annyit fizet ki az ügyfél, amennyit használ, tehát nincs felesleges költés, kizárólag a szükséges kapacitásért kell fizetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik