Nem látszik összefüggés a között, hogy mennyi a női vállalkozók aránya, és mennyire sikeres az adott gazdaság. Viszont bár kevesebb a női vállalkozó, az ő üzleteikből több érik be, mint a férfiakéból, vagyis több jut el a megállapodott szakaszba. Hogy miért?
Mert a hölgyek kitartóbbak. S nem mellesleg a társadalomnak jobban megtérül a női vállalkozások támogatása – ismertette a Sikeres vállalkozónő titka című csütörtöki konferencián a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány felnőttképzési vezetője, Horváth Anna egy nemzetközi felmérés eredményeit.
A hölgyek ugyanis sokkal inkább hajlandóak közkinccsé tenni az eredményeiket, mint a férfiak. Ezt tették a konferencián is, ahol bemutatkozott a magyar női vállalkozók képviselőinek hálózata. Még bő egy éven át tart majd kampányuk, amelyben a nőket vállalkozásra bátorítják.
A program uniós támogatással valósul meg (rajtunk kívül még tíz országban) és teljesen ingyenes, de a részvétel regisztrációhoz kötött.
A példaképek
A vállalkozást tervező hölgyeknek a hálózat úgy próbál segíteni, hogy a sikeres női vállalkozók közül úgynevezett nagyköveteket választottak, az egész országból. Ők azok, akik példaképként szolgálnak. Vállalták, hogy ötleteket, bátorítást adnak más nőknek a vállalkozáshoz, megosztják velük a tapasztalataikat. Hiszen ki más tudna meggyőzőbben érvelni a vállalkozásindítás mellett, mint maguk a vállalkozónők? Aki kíváncsi rá, a nagykövetek hogyan lettek sikeres vállalkozók, az a hálózat honlapján el is olvashatja történeteiket.
Fotó: fn.hu
A női vállalkozók képviselőinek hálózata a 18 hónap alatt többek között konferenciákat tervez a vállalkozás indítása előtt álló hölgyek számára, valamint workshopokat illetve nyílt napokat, céglátogatásokat sikeres vállalkozóknál. Külön képzés is indul, melyet Nanny névre kereszteltek – tudtuk meg a szervezést végző MAG Zrt. képviselőitől.
Tudatosan, vagy ösztönösen?
Vicces ellentmondás kísérte végig az előadásokat. Miközben a szakértők elmondták, hogyan, milyen lépéseken keresztül érdemes tudatosan felkészülni a vállalkozás elindítására, a nagykövetek, vagyis a sikeres vállalkozónők beszámolóiból szinte kivétel nélkül az derült ki, hogy nagyjából semmit nem terveztek.
Többen is azt hangsúlyozták, hogy egyszerűen csak bele kell vágni a dologba, nagyon kell akarni, hogy sikerüljön, folyamatosan tanulni, és rugalmasan reagálni a menet közben adódó problémákra. És soha nem késő vállalkozni, 50 felett sem. Az sem baj, ha elsőre nem találjuk meg, mi az a tevékenység, amiben úgy érezzük, a legjobbak tudunk lenni.
Mi a sikeres női vállalkozó titka?
A konferencián többféle receptet kaptunk ehhez, különböző megközelítésből. A Seed saját felmérése szerint például a sikeres női vállalkozásokra az a jellemző, hogy az átlagnál többen foglalkoznak közülük termelő tevékenységgel, folyamatosan fejlesztenek, ismerik a pályázati forrásokat, igénybe vesznek banki hitelt, együttműködnek más vállalkozásokkal. Ügyfélkörükben többnyire néhány nagy és sok kicsi vevő található. Többségük üzleti terv alapján dolgozik, és van honlapjuk is.
Civil megközelítésben azt a tippet kaptuk, hogy jó terep lehet a női vállalkozóknak többek között az idősgondozás vagy a közösségfejlesztés.
Az üzleti tanácsadó és a közgazdász is azt javasolta, mindenképpen onnan induljon ki a leendő vállalkozónő, hogy merje megálmodni, milyen lenne a vállalkozása a legoptimálisabb esetben. Többször szóba került a munka és a magánélet egyensúlya is, ami a coach szerint akkor elérhető, ha mindkét területen megélhetjük a nekünk fontos értékeket.