Üzleti tippek

Vagyonvizsgálat: biztosra megy az adóhivatal

Megtörtént esetek alapján mondjuk: nem biztos, hogy észreveszi valaki, ha vagyonosodási vizsgálat kezdődött nála, ezért nem árt az éberség. Másrészt az adóhivatal a korábbinál is pontosabban képes kiszűrni, kinek a zsebében érdemes eltitkolt forintok után kutatni. Kevesebb ugyan a vizsgálat, de akit kiszúrnak, annál tutira mennek.

Mostanában gyakran éri felkészületlenül az adózókat a vagyonosodási vizsgálat. Sőt, bármilyen hihetetlen, az is előfordul, hogy valaki észre sem veszi, és már ilyen ellenőrzés folyik nála. Az érintettek sokszor nem is jönnek rá addig, hogy baj van, amíg a jegyzőkönyvet meg nem kapják – tudtuk meg a Dr. Vilmányi Ügyvédi Iroda közgazdászától, Kocsis Zoltántól. Praxisukban egyébként érezhetően, mintegy 25 százalékkal csökkent a vagyonosodási vizsgálatok száma.

Lehet, hogy mivel kevesebb a vizsgálat, kisebb a sajtóvisszhang, kevésbé vagyunk éberek?

Gyanútlanul

Hogy mennyire gyanútlanok, menyire nincsenek képben az ügyfelek, arra jó példa egyik megbízójuk esete. Azzal kereste meg az irodát, hogy „fülest” kapott róla: hamarosan vagyonosodási vizsgálat lesz nála. Megbízta a céget, hogy készítsék fel őt erre előre, s be is kérték tőle a dokumentumokat. Három hónap múlva derült ki, hogy az illetőnél már régen elkezdődött a vagyonosodási vizsgálat, úgy hogy nem is tudott róla – mesélte Kocsis Zoltán.
Maga az a kifejezés, hogy „vagyonosodási vizsgálat” egyébként el sem hangzik. Valójában a „bevallások utólagos ellenőrzése” fordulattal találkozik, akit ellenőriznek. Ők többnyire a vállalkozók közül kerülnek ki. Gyakori, hogy a partnereknél elkezdődött ellenőrzés, vagy a már elkezdődött céges vizsgálat megy át vagyonosodásiba.

Veszélyes nyilatkozatok

S ha már a vállalkozónál amúgy is kérdezősködik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), lehet, hogy fel sem tűnik, vajon miért kérik be a cégvezető adóbevallásait, vagy hogy írja össze, hol volt külföldön, esetleg mutassa be a magánbankszámla kivonatait, stb. Aláírják a „bevallások utólagos ellenőrzésére” szóló megbízólevelet is, mint a többi papírt, amit eléjük tesznek. Nem érzékelik, hogy komoly vizsgálat folyik náluk: „a vagyonosodási”, pedig ilyenkor már benne vannak a kellős közepében.

Ez pedig azért veszélyes, mert előfordulhat, hogy meggondolatlanul, például az emlékeikre hagyatkozva nyilatkoznak, amit később elég nehéz módosítani. Meg nem történtté tenni pedig szinte lehetetlen. Ezt a vizsgálatot pedig éppen azért hívja a köznyelv vagyonosodásinak, mert az egész vagyon, egy élet munkája is elúszhat vele, ha nem tudja valaki bizonyítani, hogy milyen tiszta forrásból származik.

Kell a jó statisztika

Van még egy rossz hírünk. Idáig is elég eredményesek voltak a vagyonosodási vizsgálatok, de ez még fokozódott az utóbbi időben – számolt be Kocsis Zoltán. Hogy még biztosabbra menjen a hivatal, a vizsgálatok indítása előtt kockázatelemzést végeznek, összehasonlítanak bizonyos adatokat, és egyre precízebben választják ki, kinél kopogtassanak. Sőt, újabban az is előfordul, hogy „adatgyűjtésre szóló” ellenőrzést írnak ki első körben, s csak ha ebből azt szűrik le, hogy érdemes, akkor lépnek tovább a vagyonosodási vizsgálatra. Ez is egy jó, statisztikajavító taktika a részükről.

Nagyon fontos a jó könyvelő, és mindig meg kell fogadni a tanácsát. De nem biztos, hogy jó, ha az adóellenőrzéseket is az ő nyakába varrja a cég vagy a cégvezető. Nem elképzelhetetlen ugyanis, hogy pont a miatt, mert a könyvelő mindent tud a cégről, nehezebben tud a problémákat firtató keresztkérdések alól kibújni. Egy kívülálló (adótanácsadó), aki kevésbé ismeri a céget, valószínűleg jobban ki tud térni, időt tud nyerni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik