Olasz sajtóértesülések szerint 2010-re is biztos Talmácsi Gábor helye a Scot Hondánál, ugyanakkor szerintük ezt a tőkeerős magyar szponzorainak köszönheti csak a versenyző. A témával foglalkozó olasz internetes orgánum egyébként nem tett említést Talmácsi javuló eredményeiről.
Hivatalosan egyelőre nem erősítették meg, hogy Talmácsi jövőre is marad a Scot Hondánál, illetve magában a MotoGP-ben, viszont a versenysorozat ismerői ezt egy ideje már tényként kezelik.
Talmácsi honlapja szerint négy nagyobb cég található a szponzorai között. Platina fokozatú támogatóként van említve a Mol, telekommunikációs partnerként a T-Mobile, együttműködőként pedig a Schwarzkopf & Henkel és a Dreher.
Török Gábor: Magyar Péterrel olyan kontraszt képződött meg, amiben másképp látjuk Orbán Viktort
„Ha nem lenne Magyar Péter, Orbán Viktor országjárását elfogadhatónak lehetne nevezni. Ami számára probléma, az a kontraszt” – fogalmazott Török Gábor a 24.hu kampányfinist elemző műsorának záró Törökülés-részében. Szó volt a búcsúzkodó Orbán Viktorról, a Tisza Párt elnökéért bolonduló fiatalokról és arról is, hogy a politológus számszerűen milyen eredményt vár a vasárnapi választáson.
