Üzleti tippek

Kollégát hálóval

Időt is, pénzt is megtakaríthat az, aki hirdetési újság helyett az interneten jelenteti meg cégének álláshirdetését. Kis- és középvállalkozások után már mikrovállalkozások is hirdetik üres állásaikat online.

Az online munkaerő-kiválasztás gyakorlatilag egyidős az internet megjelenésével, s vele együtt fejlődött. Ahogy egyre többen használták a netet, annál több potenciális álláskeresőt lehetett elérni az online portálokon keresztül.

Magyarországon az ezredforduló után jelentek meg a nagyobb állásportálok. Ezeken kategóriába szedve voltak elérhetők a cégek által meghirdetett állások. Kezdetben elsősorban a multinacionális cégek használták ki az új toborzási csatornát, ma már azonban egyre több kkv is állásportálokon hirdeti meg nyitott pozícióit. „Ügyfeleink harmada a kis- és középvállalkozások közül kerül ki” – mondja Martis István, a leglátogatottabb online karrierportál, a Profession.hu értékesítési vezetője.

Eredmény: aznap

A tendencia folytatódik, már a rendkívül költségérzékeny mikrovállalkozások is beállnak a sorba. Néhány tízezer forintért akár négy héten át is megjelenhet hirdetésük, így az álláskeresők kedvükre válogathatnak a képzettségüknek és elvárásaiknak megfelelő lehetőségek közül.
Az online toborzás mindenki számára kézzelfogható előnyöket nyújt. A hirdető reggel feladja a hirdetést, délután pedig már hívhatja telefonon a megfelelő jelentkezőket.
A hirdetés akár egy órán belül kikerülhet a netre, s a nap 24 órájában elérhető. Az álláskeresők akár napközben, akár este otthon megnézhetik a legfrissebb kínálatot. Ha pedig feliratkoznak a portálok hírleveleire, mindennap megkapják a szempontjaiknak megfelelő állások listáját.

Megtervezik, ha kell

Ahhoz, hogy a hirdetés hatékony legyen, jól megírt hirdetési szövegre van szükség. Ennek elkészítése általában benne foglaltatik a díjban – a Profession.hu például vállalja a hirdetés megtervezését is, és tanácsot ad a szöveg megírásában. A cégek számára lehetővé teszi, hogy a jelentkezőket válaszlevélben értesíthessék pályázatuk beérkezéséről.

mire figyeljünk álláshirdetés megírásakor?

Adjuk nevünket hirdetésünkhöz! A titkolózás kevés kivételtől eltekintve inkább riasztja a pályázókat.

Szakzsargon nélkül, közérthetően írjuk le a pozíciót!

Bátran mutassuk be cégünket! Az őszinteség bizalomkeltő és reklám is egyben.

Nyíltan vállaljuk, mit kérünk, mit adunk! Felesleges interjúköröket takaríthatunk meg ezzel.

Ha nem eléggé precíz a hirdetés, akkor vagy nem motiválja jelentkezésre az álláskeresőket, vagy ellenkezőleg, boldog-boldogtalan úgy érezheti, hogy alkalmas. Ilyenkor a megrendelő postaládáját elözönlik a pályázók levelei.
Persze fontos, hogy legyen kik közül választania a munkaadónak, de nem kell a mennyiségre hajtani. Ha megfelelő hirdetést írunk, lehet, hogy mindössze 8–10 pályázat érkezik, de a jelentkezők közül akár bárki betölthetné az állást.

Előszűrést vállalnak

Kérhetjük a portálok segítségét akkor is, ha nincs erőforrásunk ahhoz, hogy minden pályázót egyenkénti értékeljünk. A szolgáltatók ismét csak néhány tízezer forintért vállalják az előszűrést. Így csak azok önéletrajza kerül elénk, akik már átestek egy beszélgetésen, és megfeleltek a munkáltató vagy a pozíció támasztotta elvárásoknak (például: hajlandók ingázni, megfelelő a végzettségük, kellő szakmai tapasztalatot szereztek).
„A felső vezetők és a szakképesítést nem igénylő fizikai állások kivételével minden pozíciónál előnyös az online hirdetés” – állítja Martis István. A hirdető számára az is előny – teszi még hozzá –, hogy az álláshirdetésben saját cégének logója és rövid leírása jelenik meg a böngészők számára. Ezzel is több információt ad a pályázóknak, és erősíti a cég imázsát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik