Üzleti tippek

Fán rohadnak el a magyar gyümölcsök

admin
admin

2008. 07. 03. 06:50

Feljelentette a felvásárlókat és a feldolgozó üzemeket a MAGOSZ, a szerinte mesterségesen alacsonyan tartott meggyárak miatt. Szinte az összes gyümölcsnél önköltség alatt fizetnek, több tízezer ember megélhetése forog kockán.

A magyarországi felvásárlók mindössze 50-60 forintot hajlandók fizetni a meggy kilójáért, ez a termelői költségek fele. A gazdák a múlt héten még azzal fenyegetőztek, hogy a Parlamentre borítják a meggyet, a héten azonban az összefogás mellett döntöttek és jogi útra terelik az ügyet. A felvásárlók a feldolgozókra mutogatnak. „Mindössze 70 forint plusz áfát kínálnak a meggyért” – mentegetőzött Kovács Lajos, a Hungarogold Fruct Zrt. elnök-igazgatója.

A tárca közvetít, a GVH nyomoz

A MAGOSZ (a gazdák legnagyobb érdekképviseleti szerve) kartell gyanújával feljelentette a Gazdasági Verseny Hivatalnál (GVH) a felvásárlókat és a feldolgozókat. Az FN annyit tudott meg, hogy elsősorban a Magyarországon működő nagy német üzemek szerepelnek a listán. A nagyobb szereplők közül egyik sem kívánta kommentálni a hírt.

Az agrártárca a héten egyeztetett a gyümölcsárakról a felvásárlókkal és a termelőkkel, információk csak az utóbbiról szivárogtak ki. A kormányszóvivő még az egyik lehetséges megoldásnak a támogatott hitelfelvételt említette, ez azonban lehetetlen. „Tavaly és 2006-ban a rossz időjárás miatt a termelők már teljesen eladósodtak” – vélekedett Budai Gyula, a szervezet alelnöke és hozzátette, hogy az agrártárca támogatta a GVH-s vizsgálatot és a MAGOSZ javaslatát az idénymunkák rendszerének egyszerűsítésére.

Azt szeretnék elérni, hogy ne kelljen szigorú nyilvántartást vezetni az idénymunkára jelentkezőkről, mert gyakran megesik, hogy az utolsó pillanatban mások jönnek el dolgozni, akiket a lejelentési rendszer miatt nem tudnak foglalkoztatni. A legtöbb megyében egyébként alig van idénymunkás.

A meggytermesztők nehéz helyzete további 80-90 ezer idénymunkás megélhetését veszélyezteti, különösen akkor, ha folytatódik a nyári idénygyümölcsök felvásárlási gyakorlata. „Abban bízunk, hogy a versenyhivatal közbelép és akkor legalább a magyar szilva és barack nem kerül végveszélybe” – bizakodott Budai.

A fán rohad el a többi gyümölcs is

A meggy után a következő idénygyümölcs az alma. „Már most tudjuk, hogy a felvásárlók mindössze 50 forintot kínálnak kilójáért, amely az önköltség felét sem fedezi” – kongatta meg a vészharangot Jakab István, a MAGOSZ elnöke. A nagy felvásárlók arra hivatkoznak, hogy sok gyümölcs maradt a silókban tavalyról, amivel nem tudnak mit kezdeni, ez azonban a gazdaszövetség elnöke szerint egyszerűen nem igaz.

Gondban vannak az egres termelők is, a gazdák jó része Hajdú-Biharban és Szabolcsban le sem szedte a termést, mert a felvásárlók által kínált, kilónként 60-70 forintos árból még a szedőket sem tudták volna kifizetni.

A MAGOSZ szerint hamarosan minden gyümölcsből az import lesz többségben. A felvásárlók arra hivatkoznak, hogy a feldolgozók és a nagy kereskedelmi láncok csak nyomott áron veszik meg a gyümölcsöt, a Szobi Szörp tavaly szeptemberi csődje után becslések szerint mintegy 15 százalékkal szűkült a piac.

A kereskedelmi láncok hallgatnak. Az FN által megkeresett hiper- és szupermarketek arra hivatkoztak, hogy árazási és üzleti feltételeik üzleti titoknak minősülnek, azt viszont minden fogyasztó láthatja, hogy egyre kevesebb a magyar zöldség és gyümölcs a polcokon, még az idényterményeknél is.

A kiutak

Az egyik megoldás az orosz piac lehet. Kovács Lajos cége például 200 tonna nagy szemű kézzel szedett meggyre kötött nemrég szerződést Moszkvában, viszont csak 120 forintot fizetnek a gyümölcsért. Egyébként jelenleg még több mint 30 ezer tonna gyümölcs van a fákon, amit a következő néhány hétben le kell majd szedni.

Szabó József, a FruitVeb szakmaközi szervezet elnöke szerint hosszabb távon az jelenthet megoldást, ha létrejön a termelői tulajdonban lévő feldolgozó ágazat. Erre megvan minden esély, különösen ha beigazolódnak a MAGOSZ félelmei és a tavalyi fagykár után az idei felvásárlási gondok miatt termelők ezrei mennek majd csődbe és a területeiket felvásárolják a feldolgozók.

Megmozdultak a civilek is

Másmilyen kiutat lát egy civil szervezet, amely a termelők segítségére sietett. A Szövetség az Élő Tiszáért nevű mozgalom az MDF-piacok mintájára spontán vásárokat szervez a fővárosban, ahol méltányos áron kínálják a meggyet és jövő héttől már az őszi- és a sárgabarackot is. „Tisztességes áron is el lehet adni a gyümölcsöt, az ötlet pofon egyszerű. A lényeg, hogy kikerüljük a felvásárlókat, és hogy ne kelljen messzire szállítani” – mondta el az FN-nek Kajner Péter, a szervezet elnökségi tagja.

A korábbi vásárokon a fogyasztási meggy kilóját 170 forintért adták, a termelők mindössze 5-10 százalékot fizettek a szervezőknek. Eddig egyébként négyszer tartottak rendkívüli meggyvásárt, 3-4 tonna gyümölcs minden alkalommal gyorsan elkelt. Ma Újpesten a Szűcs Sándor Általános Iskolában gyűltek össze, szombaton a Komjádi Uszodánál mérik a meggyet, a jövő héttől pedig már a barackot is az ország több pontján.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.