Abban teljes a konszenzus, hogy sürgősen át kell szabni a vonatkozó törvényeket, ráadásul tetemes késést ledolgozva kell megteremteni a digitális műsorszórásra átállás jogi kereteit. Emellett a médiumok digitalizációs hajlandóságára sem igazán számíthat a törvényhozó.
A közszolgálatiak kóros pénzhiányra hivatkoznak, ha a téma szóba kerül, a nézettség kétharmadát bezsebelő két országos kereskedelmi tévé pedig bármire azzal riposztozhat: tavalyelőtti koncesszióhosszabbításukban egy szó sem esik a témáról.
Heteken belül szükség lehet a politikai konszenzusra, hiszen a mostani táncrend szerint a parlament szakbizottsága saját indítványaként terjesztené az Országgyűlés elé az anyagot, amelyhez mindkét oldal támogatása elkél.
Az ellenzéki médiapolitikusok nem egységesek abban, egy vagy több kódexben kellene-e szabályozni a területet, abban azonban teljes az egyetértés, hogy ha az utóbbi megoldást választják, egyszerre kell elfogadni ezeket a kódexeket. Ezt hivatalosan a koherenciazavarok kiszűrésének szükségességével, nem pedig a politikai oldalak közötti bizalmatlansággal indokolják.
Késő bánat
Vesztegetni való idő pedig nincs: szakemberek szerint már így is mintegy fél évtizedes lemaradásunk van a digitális átállás kereteinek megteremtésében. Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) egyik illetékese nemrégiben arra hívta fel a figyelmet egy konferencián, hogy az analóg rendszerek lekapcsolásáig hátralévő öt esztendő kevesebb, mint amennyi Nagy-Britanniának kellett az átállásra. Azt feltételezni pedig nincs okunk, hogy Magyarország egy hirtelen lendületvétellel lekörözné a szigetországot. Mások arra intenek, nyugaton mindenütt két-három „gyakorlóévvel” a törvény elfogadása után pályáztatják meg a multiplexeket – nálunk ezt az idei évre tervezik –, jogszabály pedig még sehol.
Egyéni befutó
Éppen a késéssel érvelt nemrégiben Vári Péter kormány-főtanácsadó egy tanácskozáson amellett, hogy több törvényre szabdalva kerüljön a parlament elé az átfogó médiareform. Így ugyanis nem kell bevárni, amíg minden részterületre vonatkozóan kiérlelik az elképzeléseket, hanem ami készen van, az mehet is a T. Ház elé. Így persze elképzelhető, hogy több éves eltéréssel léphetne hatályba az a négy-öt törvény, amely a kormányzati elképzelések szerint a médiát szabályozná.
A mostani állás szerint ugyanis külön-külön jogszabály rendelkezne az elektronikus műsorszolgáltatás alapelveiről, a kereskedelmi, a közszolgálati médiumokról, valamint a digitalizációról, míg egyes szakkérdéseket a reklámtörvényben szabályoznának.
Mindebből ma annyi biztos: az ORTT még tavaly megküldte az illetékeseknek – így a kancelláriának és az Országgyűlésnek – a megrendelésére készült médiatörvény-tervezetet, amely a külön törvénybe álmodott területek mindegyikével foglalkozik.
Forog a film
A tervezet szerint a kereskedelmi médiumok tulajdonosai korlátlan számú rádiót vagy televíziót működtethetnének egy-egy vételkörzetben, amíg nem minősíti őket jelentős véleményformáló erejű társaságnak a médiahatóság. Noha ehhez húszszázalékos évi átlagos közönségarány szükséges, már ezen érték háromnegyedének elérése esetén is így határozhat a testület a cég szomszédos piacokat befolyásoló képessége alapján.
A nem tematikus csatornáknak évi műsoridejük legalább felét európai, minimum harmadát magyar nyelven vagy hazai alkotások alapján készült műveknek kellene kitöltenie, és tíz százalékot meg kellene haladnia a független alkotások előírt arányának. A nem szakosított médiumok számára tévék esetében húsz-, rádióknál tizenöt percnyi egybefüggő híradást írna elő a javaslat főműsoridőben.
Az előterjesztés elfogadása esetén kettéválna a médiahatóság: az ORTT feladatkörébe a pályáztatási és a műsorszolgáltatási díjakkal kapcsolatos ügyek mellett csupán a piaci koncentráció elleni fellépés tartozna, míg a műsorszolgáltatók számontartásában, a szabálytalanságok megállapításában és szankcionálásában az Országos Rádió és Televízió Felügyelet volna illetékes.
Közös ló
A két év alatt kidolgozott, közel százoldalas tervezet nem kényeztetné el a közmédiumokat, amelyeknek összesen ötvenmilliárd forintnyi – a mostanival körülbelül megegyező – éves keretből kellene gazdálkodniuk a hatálybalépést követő első naptári esztendőben.
A bőségszaru közelébe ezután sem engednék a két köztévét és a Magyar Rádiót, hiszen az összeget a jegybank által megállapított infláció mértékében szoroznák fel.
Az viszont már kérdéses, hogyan jutnak majd dűlőre a három cég felügyeletére hivatott egyetlen közalapítvány tagjai például forráselosztási kérdésekben. A közös kuratórium gondolatát ráadásul sokan úgy értékelik: a testület létrejötte az első lépés lehet az összevonás útján.
Kicentizve
A három médiakuratórium helyébe lépő Országos Közszolgálati Műsorszolgáltatási Tanács kilenc tagját egyetlen szavazással – és kétharmados többséggel – választaná meg a parlament. Feltéve, hogy képesek túltenni magukat azon, hogy jelölésük nem lehet paritásos, hiszen öt helyre kell delegálniuk a frakcióknak. Emellett (a mostani kuratóriumi rendszert idézve) egy-egy tagot a tudomány és az oktatás területe, a történelmi egyházak, a hazai kisebbségek és a határon túli magyarok, valamint az Országos Érdekegyeztető Tanács munkaadói és munkavállalói oldala ajánlana.
A három – a közalapítvány tulajdonában lévő egyszemélyes, zártkörű, nonprofit részvénytársaságként működő – közmédium élén öttagú igazgatótanács állna. Ebben az elnök, szakmai és gazdasági helyettese, valamint a közalapítvány tulajdonosi testületének két kinevezettje kapna helyet. A szuperkuratórium mellett 12 tagú programtanács működne a társadalmi megrendelést tartalmazó műsorpolitikai elvárások elkészítésére, valamint azok teljesülésének ellenőrzésére.
Titokban több mint 500 milliárdot osztottak szét Orbánék az utolsó hónapokban nem nyilvános kormányhatározatokkal
Cégek, alapítványok juthattak milliárdokhoz, de kisegítettek NER-es vállalkozókat is – a nyilvánosság kizárásával.
